Gyermekek

gyerekgondozás. csoport természetben

A jövőnk a gyermekeink, és ennek legalapvetőbb előfeltétele a család.

A gyermekvédelmi ellátások legfontosabb feladata a gyermekeknek a szülői gondoskodás pótlása, egy olyan otthon biztosítása, ahol biztonságban nevelkedhetnek, ezen túl a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése.

Az otthont nyújtó ellátás során biztosítjuk az ideiglenes hatállyal elhelyezett és a nevelésbe vett gyermek számára a teljes körű ellátást, azaz a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését elősegítő szolgáltatásokat, az életkorának, egészségi állapotának és egyéb szükségleteinek megfelelő étkeztetést, ruházattal való ellátást, mentálhigiénés és egészségügyi ellátást, gondozást, nevelést, lakhatást.

A gyermekekről gyermekotthonokban, az ún. befogadó gyermekotthonokban gondoskodunk, illetve a különleges igényű gyermekeket speciális gyermekotthoni ellátású intézmények fogadják be, pl. azokat a12 és 18 év közötti gyermekeket, akiksúlyos pszichés állapotúak, disszociális magatartásúak, szerhasználóak, vagy részt vettek emberkereskedelemben, gyermekprostitúcióban. Számukra speciális általános és szakiskolát is működtetünk. Részben gyermekvédelmi, részben szociális gondoskodást igényelnek azok a bárminemű testi vagy szellemi fogyatékkal élő kiskorúak is, akik esetében a 24 órás gondoskodás, ápolás saját családi környezetben már nem megoldható.