A szociális munka egy örökké tartó szerelem

A Szociális Munka Napja alkalmából Szociális munkáért díjat adományozott Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár Feketéné Molnár Judit Zsuzsannának, a Gyermekvédelmi Központ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Reménysugár Gyermekotthon és Különleges Gyermekotthon Nagybarca I. szakmai egység vezetőjének. Feketéné Molnár Judit Zsuzsanna a szociális szakmák területén végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül novembert 13-án a Belügyminisztériumban vehette át az elismerést.

Sok szeretettel gratulálunk a kitüntetéshez. Mit szólt a díjhoz?

Nagyon nagy öröm és megtiszteltetést volt számomra már maga a jelölés is. Az pedig még inkább meglepett, hogy a munkámat elismerésre méltónak találták. Úgy gondolom, hogy egy szociális munka területén dolgozó ember számára ez a pálya csúcsa.

Hogyan került a gyermekvédelem területére?

1997. április 17-én kerültem a gyermekvédelem bűvkörébe, az akkori nagybarcai csecsemőotthonba. Gondozónőként kezdtem pályafutásomat, ahová fiatal felnőttként egy ismerősöm ajánlott be. Akkor még ismeretlen volt számára a szakma, bár érettségi után elvégeztem egy gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő OKJ-s képzést a miskolci Gyermekvárosban. Már ekkor megérintett a szakellátás szele, de akkor még fiatal és tapasztalatlan voltam. Viszont az 1 hónapos betanulási idő alatt és az ott dolgozó kollégák hatására egy olyan örökké tartó szerelem alakult ki, hogy bárhová is sodort ezután az élet, sose jutott eszembe, hogy Nagybarcától, illetve a csecsemőotthonos munkatársaktól elszakadjak. Célirányos tanulmányaimat is folytattam, és 2008-ban Budapesten, az ELTE-n szociálpolitikai végzettséget is kaptam a szociális munkás főiskolai szak elvégzése után. 2018-ban pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen alapszintű vezetőképzésén vettem részt, ezzel is bővítve addigi tudásomat.

A kezdeti félelmeket követően hogyan alakult a karrierje a szociális területen?

2005-ben a 141 férőhelyes nagybarcai csecsemőotthonból egy 40 férőhelyes, különleges gyermekeket ellátó gyermekotthon lett, ahol továbbra is gondozónőként tevékenykedtem. Közben elvégeztem a Debreceni Egészségügyi Főiskola kihelyezett nyíregyházi karán a szociális munkás szakot. Dolgoztam ezt követően az intézményben koordinátorként, családgondozóként, majd 2014-ben a gyermekek törvényes képviseletét láttam el gyermekvédelmi gyámként egészen 2018-ig. Ekkor a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat akkori vezetője úgy ítélte meg, hogy az intézmény irányítását rám bízza. Így lettem a szakmai egység vezetője.

Mit jelent az Ön számára a segített célcsoport, azaz a gyermekek?

Sosem szakadtam el a gyermekektől. Az életem minden nehéz pillanatában és döntése előtt ott voltak a gyerekek körülöttem… Az Ő sorsukat látva és nehézségeikhez képest – akár egészségügyi állapotukat tekintve, vagy csak azt nézve, hogy nem a vérszerinti családjukkal nőnek fel – mindig arra gondolok, hogy nekem nincsenek problémáim, hiszen egészséges vagyok, van két remek gyermekem, a férjemmel 20 éve élünk boldog házasságban.

A kollégáimmal azon dolgozunk, hogy a ránk bízott gyermekeknek, csecsemőknek minél jobb körülményeket tudjunk biztosítani, és minél színvonalasabb ellátás álljon a rendelkezésükre a szükségleteiknek megfelelően.

Az az út, ahogyan gondozónőből lett évek hosszú sora után vezető, hozzáad a mindennapi munkájához?

Azt gondolom, hogy a pályán bejárt utam segíti a kollégákat, hiszen ismerem a mindennapi problémáikat. Ez pedig képessé tesz arra, hogy megértsem és támogassam őket, továbbá az érdekeiket is sokkal jobban tudom képviselni. Attól, hogy vezető lettem, nincs alá-fölé rendeltség az intézményünkben, hiszen ha bármelyik munkaterületen „megakad a fogaskerék”, akkor nem tudunk tovább dolgozni. Akár takarítói, akár konyhai vagy mosókonyhai, esetleg segítői feladatokról beszélünk, muszáj összedolgozni. Egymásra vagyunk utalva. Csak így tud jól működni az intézmény.

Mit szeret a legjobban a munkájában?

A 0–3 éves korosztályt – akik a legkiszolgáltatottabbak és legsebezhetőbbek –, és azt a tényt, hogy segíthetünk nekik. Egy csecsemőhöz, egy koraszülött babához vagy épp egy speciális szükségletű gyermekhez nem tud úgy viszonyulni jó érzésű ember, hogy ne a segítő szándék és a jobbítás vezérelje. Ez a munkánk mozgatója.

Amit még mindannyian nagyon szeretünk, az Nagybarca, és amit jelent ez a hely: a csecsemőotthonos lét, az itt élő emberek maguk és a hozzáállásuk. A különleges gyermekotthon egy nagy munkáltató itt a környéken. Én személy szerint 26 éve dolgozom itt, de vannak, akik már 40 éve. Nem egyszer, nem kétszer anya-lánya, férj-feleség, komák, keresztanya-keresztgyermek, nagynénik-unokahúgokkal dolgoznak együtt, akár egy nagy családban. A segítő mentalitásba mindenki belenőtt ebben a csodás 50 éves intézményben.

Honnan ered Önben a szakma szeretete?

Szerencsésnek tartom magam, hiszen nekem még olyan kollégáim voltak és vannak, akiktől a szakma szeretetét igazán meg lehetett tapasztalni. A cél az, hogy minden gyermek biztonságban érezze magát, és a testi-lelki igényeikre a lehető legjobban reagáljunk. Ez egy komplex és összetett tudást igényel. Az a lelkiség, ami jelen van a házban és átlengi a mindennapokat, pótolhatatlan. Ez engem is itt marasztal. Nem is tudunk mi már másban gondolkodni, mint ebben a munkában.