A szeretet és az odafigyelés viszi előre a gyermekvédelmet
– Kérem, idézze fel, hogyan indult a pályája, és miért éppen a pedagógia felé fordult?
– A kémiát már gimnáziumi éveim alatt nagyon szerettem, és szerencsém volt egy kiváló tanárral, aki inspirált a tantárgy iránti lelkesedésemre. Ennek hatására választottam ezt a szakirányt, és először vegyésztechnikusként végeztem. Az egyetemre azonban nem azonnal jelentkeztem, először egy helyi iskolában kezdtem dolgozni, kémiát tanítottam, és napközis tanárként is tevékenykedtem. Itt szerettem meg igazán a pedagógusi hivatást, és ekkor döntöttem el, hogy nem vegyészként, hanem tanárként szeretnék dolgozni. Ezt követően végeztem el a középiskolai kémia tanári szakot az egyetemen, miközben óraadóként tanítottam a sárbogárdi gimnáziumban.
– Mi volt az a pont, amikor a gyermekvédelem felé terelődött az útja?
-Tanárként úgy éreztem, hogy a pedagógusi munkám önmagában nem elég: nemcsak a tudás átadására, vagy legjobb esetben a nevelésre van szükségük a gyermekeknek, hanem sokkal többre. Arra vágytam, hogy ne csupán tanítsam őket, hanem gondoskodjak is róluk, jelen legyek az életükben, figyelmet és valódi törődést adjak nekik.
– Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre, és milyen érzés most, ennyi év távlatából visszatekinteni erre az útra?
– Jövő januárban lesz húsz éve, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban elkezdtem dolgozni, az egyik sárbogárdi lakásotthonban, házvezető-nevelőként. Az édesanyám gyermekfelügyelőként dolgozott ebben az intézményben, így közelről láttam a gyermekvédelmi munka mindennapjait. Amikor a lakásotthon pedagógusvezetője nyugdíjba vonult, megnyílt a lehetőség, hogy én is ott folytassam a pályámat. Így kerültem a gyermekvédelem világába. Különleges élethelyzet alakult ki, hiszen vezetőként a saját édesanyámmal dolgoztam együtt. Ez kezdetben dilemmát okozott: vajon működhet-e jól egy családi kapcsolatban az alárendelt–fölérendelt viszony? Az akkori vezetőm azonban azt mondta, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban példaértékű lehet, ha a gyerekek anya–lánya kapcsolatot látnak maguk előtt. Ez valóban így is történt: a gyermekek érzelmi és szociális fejlődésére nagyon jó hatással volt a mi kapcsolatunk mintája, így a dilemmám is hamar feloldódott.
– Miként változtak a feladatai és a felelősségi körei, amikor a lakásotthonból a szakmai egység, majd a megyei intézmény vezetésére kapott megbízást?
– 2006 és 2011 között a Fejér Megyei Lakásotthon Hálózatnál házvezető-nevelőként irányítottam a sárbogárdi lakásotthon egyikét, tíz gyermek teljes körű ellátásáért, szabadidős programokért és a gyermekek tanulmányi előmeneteléért felelve. 2012-től a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat I. számú sárbogárdi szakmai egységének vezetője lettem, ahol 30 gyermek ellátásáért és 23 munkatárs irányításáért feleltem. 2021 júliusától megbízott intézményvezetőként, október 15-től pedig az állami fenntartású Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ vezetőjeként irányítom a megyei intézményrendszert mind a mai napig.
– Hogyan emlékszik vissza a sárbogárdi lakásotthonos évekre?
– Akár lakásotthon-vezetőként, akár később – lányaim születése után – szakmai egységvezetőként, a sárbogárdi lakásotthonos éveket csodálatos időszaknak éltem meg, és ma is így tekintek vissza rájuk. Rendkívül motivált, ambiciózus voltam, tele világmegváltó tervekkel. Kiváló csapattal dolgozhattam együtt: olyan kollektíva formálódott akkor, amely a mai napig szinte változatlan, és az intézmény egyik legjobban működő egységeként tartják számon. Úgy érzem, hogy az ott töltött évek alatt munkatársaimmal együtt tanultunk és tapasztaltunk meg mindent, ami ahhoz kellett, hogy a gyermekvédelem valóban a hivatásunkká váljon. Ennek a közösségnek köszönhetően emberileg, szakmailag és vezetőként is ebben az időszakban fejlődtem a legtöbbet életem során.
– Van olyan élmény vagy történet, ami különösen mély nyomot hagyott Önben?
– A legnagyobb élményt számomra mindig a gyermekekkel és a munkatársaimmal közösen eltöltött nyári táborozások jelentették. Ezek az alkalmak valódi ünnepnapok voltak, mert kiléphettünk a mindennapi feladatok és nehézségek világából, és helyettük a kapcsolódás, a közösségi élmények, az érzelmekkel teli gondoskodás és nevelés került a középpontba. A táborokban soha nem alakultak ki a hétköznapokat gyakran kísérő konfliktushelyzetek. Ott nem pedagógusként vagy szakemberként voltunk jelen, hanem emberként, családtagként: együtt éltük meg a programokat, a közös pillanatokat, és a gyerekek is így láttak bennünket. Ez az élmény mindannyiunk számára rendkívül felszabadító és építő volt. Ezek a közös táborozások hosszú hetekre, hónapokra képesek voltak feltölteni az erőforrásainkat. Saját tapasztalatból mondhatom, és minden kollégának ajánlom, ha lehetőségük nyílik rá, vegyenek részt a gyermekek táboroztatásában, mert ezek az élmények életre szólóak, és szakmailag, emberileg is hatalmas erőt adnak.
– Milyen szemléletet tart a leghatékonyabbnak a kollégákkal való együttműködésben és támogatásukban?
– Számomra a legfontosabb a gyakorlati ismeretek átadása, valamint a konstruktív együttműködés elősegítése nyílt, őszinte és rendszeres kommunikáció révén. Hiszem, hogy a kérés sokkal hatékonyabb eszköz, mint az utasítás, mert lehetőséget ad a közös megértésre és a felelősségvállalásra. Fontosnak tartom, hogy mindenki bevonódjon a folyamatokba, és érezze, hogy hozzájárulása valódi értéket teremt.
– A számos képzés közül melyik volt az, amely a legnagyobb hatással volt Önre?
– Két képzés volt számomra kiemelkedő jelentőségű: a mentálhigiénés képzés 2011-ben, valamint az Autizmussal élő személyek támogatása képzés 2021-ben. Bár a második a Covid miatt online formában zajlott, mindkettőt kiválóan tudom hasznosítani a mindennapi munkámban, legyen szó a hivatásom gyakorlásáról, a munkatársakkal való kapcsolatok kialakításáról, kommunikációról, konfliktuskezelésről vagy problémamegoldásról. Ugyanakkor a legfontosabb mérföldkő számomra a pedagógus minősítési eljárás II. fokozatának megszerzése volt. Ezt a folyamatot az addigi munkám egyfajta összegzésének tartom, hiszen visszatekinthettem az elvégzett feladatokra, azok sokszínűségére és összetettségére, miközben lehetőséget adott új célok kijelölésére és a jövőre vonatkozó út megtervezésére. Nagyon szerettem ezt az időszakot, és sokakkal ellentétben abszolút nem teherként éltem meg, hanem inspiráló és motiváló élményként.
– Mit tart a legfontosabb vezetői készségnek a gyermekvédelemben végzett munkában?
– Vezetőként a legfontosabbnak azt tartom, hogy magabiztos szakmai tudással és tapasztalattal rendelkezzünk, miközben emberséggel, odafigyeléssel és alázattal közelítünk munkatársaink és az ellátott gyermekek felé. Lényeges a stílusában és mennyiségében megfelelő kommunikáció, a hatékony konfliktuskezelés, valamint az, hogy a mindennapi döntések során mindig szem előtt tartsuk az általam képviselt munkatársak és a gyermekek érdekeit. Ugyanakkor fontos a fenntartóval és a felsőbb vezetőkkel kialakított, konstruktív kapcsolat is, amely segíti a feladatok hatékony ellátását.
– Ön szerint mi a legszebb ebben a hivatásban?
– Számomra a hivatásom legszebb része az, hogy a saját személyiségemmel, azzal, ahogyan képes vagyok szeretni és támogatni másokat – különösen a gyermekeket – az életük részévé válhatok. A lehetőségeimhez mérten, a magam módján hozzájárulhatok ahhoz, hogy jobbá tegyem a mindennapjaikat.
– Hogyan tud feltöltődni, kikapcsolódni egy ilyen felelősségteljes munkakör mellett?
– Feltöltődni elsősorban a családommal, a négy gyermekemmel, barátaimmal és a kollégáimmal tudok. Fontosak számomra az emberi kapcsolatok, a tartalmas, meghitt beszélgetések, a jó zene, a finom ételek, valamint a sport, amelyek mind segítenek, hogy kiegyensúlyozott maradjak a mindennapokban.
– Ha visszatekint eddigi pályájára, mire a legbüszkébb?
– Visszatekintve a legbüszkébb a csapatomra vagyok. Kollégáim a nehéz hétköznapokban, gyakran igen megterhelő körülmények között is képesek ellátni feladataikat, biztosítani a ránk bízott gyermekek gondozását és ellátását. Ez a közös munka számomra a legnagyobb büszkeség forrása.
– Hogyan élte meg, amikor megkapta a Miniszteri Elismerő Oklevelet?
– Igazából váratlanul érintett, amikor a kirendeltség igazgató asszony tájékoztatott, hogy a minisztériumból erre az elismerésre terjesztettek fel. Eleinte meglepődtem, hiszen én csupán a dolgomat végzem, a legjobb tudásom szerint, ahogyan mindenki más is. Természetesen nagy örömmel és meghatódottsággal fogadtam, hogy a vezetőm és a kollégáim engem terjesztettek fel erre az elismerésre. Rendkívül hálás vagyok minden munkatársamnak, mert nélkülük, az ő alázatos, elhivatott és sokszor nehéz munkájuk nélkül nem részesülhetnék ilyen elismerésben.
– Mit üzenne azoknak a fiataloknak, akik most készülnek belépni a gyermekvédelem területére?
– Ez egy csodálatos hivatás, amely tele van érzelmekkel, szeretettel és hálával, ugyanakkor sosem mentes a nehézségektől. Két dolgot tartok elengedhetetlennek: a szeretetet és az alázatot, mind a hivatás, mind az embertársak és a gyermekek iránt. Ha ez megvan, akkor a sok kihívás mellett is úgy élhetik meg a munkájukat, ahogyan én: valódi örömforrásként és igazi csodaként.
SZGYF Központ