„A hivatás nemcsak munka – hanem szívügy”
– Először is szívből gratulálunk a Belügyminisztérium elismeréséhez! Hogyan élte meg ezt a pillanatot?
Nagyon szépen köszönöm. Őszintén szólva teljesen váratlanul ért. Egy meghívót kaptam a nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényre, és sokáig csak találgattam, miért. Csak akkor tudtam meg, amikor visszajeleztem a részvételt, hogy az eseményen elismeréseket is átadnak.
Nagyon megható és felemelő érzés volt, amikor a Belügyminisztériumban átvehettem az oklevelet. Ez az ünnep így különösen emlékezetes marad számomra. Amikor még aznap este visszatértem Békéscsabára, a kollégáim már vártak – hatalmas virággal, mosollyal és szeretettel fogadtak. Munkaidő után is ott maradtak, csak hogy együtt ünnepelhessünk. Megható és felejthetetlen pillanat volt, mert éreztem, hogy ez az elismerés nemcsak rólam, hanem rólunk, az egész közösségről szól.
– Hogyan indult az Ön pályája? Mikor érezte, hogy a hivatása a pedagógia és a szociális munka lesz?
Gyermekkorom óta tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. 1985-ben vettem át az első diplomámat a Szarvasi Óvónőképző Intézetben, majd 1989-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán nevelőtanári képesítést szereztem. Tanítóként kezdtem dolgozni, és már az első években megtapasztaltam, milyen sokat jelent, ha egy gyermekben bizalmat és szeretetet ébreszthetünk.
A szociális terület felé látszólag egy véletlen sodort, de ma már tudom, hogy ez nem véletlen volt. Egy rokoni ajánlás révén kerültem a mostani intézménybe, először óvónőként, később gyógypedagógusként. Teljesen új világ nyílt meg előttem – a fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek mindennapjai, az ő küzdelmeik és örömeik formálták át a gondolkodásomat. Hamar éreztem, hogy ez az a terület, ahol igazán otthon vagyok.
2003-ban elvégeztem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar képzését, ahol gyógypedagógus oklevelet szereztem. Később, 2014-ben mesterpedagógusi minősítést, majd 2016-ban az Eszterházy Károly Főiskolán család- és gyermekvédő tanári mesterfokozatot is megszereztem. Ezek a tanulmányok nemcsak szakmai tudást, hanem megerősítést is adtak abban, hogy a hivatásom az emberek segítése.
– Az Ön életútja jól példázza a folyamatos fejlődés iránti elkötelezettséget. Hogyan haladt előre a pályáján?
Mindig hittem abban, hogy a szociális munka alapja a szakmai tudás és az emberi érzékenység együtt. Az intézményben kezdetben gyógypedagógusként dolgoztam, később a fogyatékossággal élő személyek nappali ellátásának vezetője lettem. 2007-től már a szociális intézményegység szakmai vezetését és a minőségirányítási feladatokat is elláttam.
2015-ben intézményvezető-helyettesként folytattam, majd 2024 novemberétől intézményvezetőként dolgozom a Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központban. Ez az intézmény több mint ötszáz ellátottról gondoskodik, gyermekvédelmi és szociális területen egyaránt. A szakmai koordináció és a napi működés irányítása óriási felelősség, de minden percét szeretem. Hálás vagyok, hogy ilyen elhivatott, felkészült kollégákkal dolgozhatom együtt.
– Az intézmény életében kiemelt szerepe van az „Angyalok szárnyalása” című programnak, amelynek ön az egyik megálmodója és koordinálója. Hogyan született meg ez a különleges kezdeményezés?
Az Angyalok szárnyalása 2011-ben indult, a Békéscsabai Jókai Színház művészeivel közösen. Az ötlet egy kis színházi csoportból, a Csepp a tengerben társulatból nőtte ki magát, ahol fogyatékossággal élő fiatalok a saját érzéseiket, álmaikat formálták előadássá. Az a természetesség és őszinteség, ahogyan a színpadon jelen voltak, mindannyiunkat mélyen megérintett.
Ebből született az a vágy, hogy minél több ellátott fiatalnak adjunk lehetőséget a szereplésre és önkifejezésre. A színház vezetése azonnal partner volt, így közösen valósítottuk meg a programot, amely azóta minden évben hatalmas sikerrel zajlik. A jótékonysági est bevétele mindig valamilyen közösségi célt szolgál – de a legnagyobb ajándék maga az élmény, amit a résztvevők és a közönség együtt átélnek.
Számomra az Angyalok szárnyalása a hitről, az elfogadásról és az összefogás erejéről szól. A kollégáim lelkesedése, szakmai felkészültsége és az ellátottak szeretete nélkül ez nem valósulhatna meg. Minden évben újra bebizonyosodik, hogy a közösség ereje csodákra képes.
– A szülők támogatása is fontos része volt az ön munkájának.
Igen, az évek során kidolgoztunk és megvalósítottunk több szülősegítő programot is, hogy ne csak az ellátottakat, hanem a családokat is támogassuk. Sokan nehéz élethelyzetben vannak, és fontos, hogy tudják: nincsenek egyedül. A szülői beszélgetések, tanácsadások, közös programok mind azt szolgálták, hogy a gondoskodás ne csak az intézmény falain belül, hanem a családok tekintetében is folytatódjon.
– Egy ilyen hatalmas szervezet működtetése komoly szervezői, emberi és szakmai feladat. Hogyan lehet mindezt kézben tartani?
Egyedül biztosan nem lehetne. Az intézmény igazi ereje a közösségben rejlik. A kollégáim odaadó, felkészült szakemberek, akik minden nap szívvel-lélekkel végzik a munkájukat. A vezetés számomra nemcsak irányítást, hanem együttműködést jelent – nálunk a csapatmunka, a közös döntéshozatal és a nyitott kommunikáció alapérték. Fontos számomra, hogy mindig elérhető legyek, bármikor fordulhassanak hozzám a munkatársak vagy az ellátottak. Hiszem, hogy egy vezető akkor hiteles, ha példát mutat, és ha jelen van – nemcsak a döntésekben, hanem a mindennapokban is.
– Hogyan tud ennyi feladat mellett feltöltődni?
A család számomra a legnagyobb erőforrás. A közös beszélgetések, egy kirándulás, egy színházi este vagy egyszerűen csak a kertészkedés mind segítenek abban, hogy lelkileg is megújuljak. Nagyon szeretek olvasni, és a barátokkal való találkozások is sok energiát adnak.
– Ha most visszatekint a pályájára, hogyan foglalná össze ezt a több mint három évtizedet?
Hálával. Sok-sok kihívással, de még több örömmel teli évtizedet látok magam mögött. A legnagyobb ajándék, hogy olyan emberek vesznek körül, akik hisznek ugyanabban, amiben én: hogy a gondoskodás, a figyelem és az emberség mindennél fontosabb. Ez az elismerés nemcsak az én munkám elismerése, hanem minden kollégámé, akik nap mint nap tesznek azért, hogy a Gyöngyház valóban a közösség, az elfogadás és a szeretet otthona legyen.
– Köszönöm a beszélgetést, és legfőképp: gratulálunk az elismeréshez!