„Nincs lehetetlen, csak tehetetlen”
– Szilvia, először is szívből gratulálunk a miniszteri elismeréshez! Milyen érzések töltötték el, amikor megtudta, hogy október 23 alkalmából Ön is átveheti ezt a kitüntetést?
Őszintén szólva, először teljesen megdöbbentem. Nem számítottam rá, így az első reakcióm inkább a meglepetés volt – de természetesen nagyon jó érzés. Nagy megtiszteltetés ez számomra, hiszen azt jelenti, hogy a munkámnak van értelme, és talán jól is csinálok valamit. Harminc év alatt sok mindent megéltem, és ez az elismerés egyfajta visszajelzés, hogy jó úton járok.
– Hogyan alakult a szakmai pályája, amely végül a Kristály Szociális Intézményhez vezetett?
A pályám a versenyszférában kezdődött, majd a járási hivatal foglalkoztatási osztályán dolgoztam aktív eszköztanácsadóként. Sokféle embert és élethelyzetet ismertem meg, és ezekből a tapasztalatokból ma is építkezem. Úgy érzem, minden korábbi állomás hozzáadott ahhoz, ahogyan most a munkámhoz és az emberekhez viszonyulok.
– Az Ön munkaköre sem mindennapi: személyügyi és gazdasági ügyintéző egyben. Hogyan fér meg ez a két terület egymás mellett?
Valóban, nem hétköznapi kombináció. De nekem mindkettő közel áll a szívemhez, hiszen van pénzügyi és humán végzettségem is. Szeretek emberekkel foglalkozni, ugyanakkor érdekel a gazdálkodás és az adminisztrációs háttérmunka is. A napjaim elég pörgősek: a személyügyi feladatok – például felvételi ügyintézések vagy közfoglalkoztatási pályázatok – mellett a gazdasági területen is aktívan részt veszek, legyen szó számlákról, elszámolásokról vagy kimutatásokról. Összetett, de izgalmas feladatkör ez, és én kifejezetten szeretem a kihívásokat.
– Úgy tűnik, a „lehetetlen” szó nem szerepel a szótárában.
Ez így van! Mindig is azt vallottam, hogy „nincs lehetetlen, csak tehetetlen.” Lehet, hogy elcsépelt mondás, de én tényleg így gondolom. Ha probléma adódik, nem esünk kétségbe – inkább megkeressük, honnan lehet megközelíteni, milyen eszközzel tudjuk megoldani. A mi munkánk igazi csapatmunka: szerencsés vagyok, hogy olyan kollégákkal dolgozhatok együtt, akikkel emberileg és szakmailag is támogatjuk egymást. Ez ma ritka, és én ezt nagyon nagyra értékelem.
– Hogyan került közel a szociális területhez?
Azt hiszem, ezt a segítő hozzáállást otthonról hozom. Gyerekkoromban is azt láttam, hogy ha valaki bajban van, akkor segíteni kell – akár egy szóval, akár tettel. Ez az értékrend végigkísérte az életemet. Dolgoztam idősek otthonában is, az ott töltött idő mély nyomot hagyott bennem. Az ember megtanulja értékelni a türelmet, a figyelmet, az apró gesztusokat. Nálam ez nemcsak a munkahelyen jelenik meg – a mindennapokban is igyekszem segíteni, ha valaki hozzám fordul tanácsért vagy támogatásért.
– Azt is említette, hogy az új munkavállalók között kevés a fiatal. Mit tapasztal ezen a téren?
Igen, sajnos ez így van. A fiatalabb generáció kevéssé ismeri a szociális szférát, és sokszor más elképzeléseik vannak a munkáról. Ez a hivatás kitartást és elhivatottságot kíván. Itt nincs „majd holnap” – ami feladat van, azt el kell látni, mert emberekről, sorsokról van szó. De, aki megérti és megszereti ezt a közeget, annak rengeteg szeretet és megbecsülés jut vissza. Egy ellátott hálás mosolya, egy jó szó vagy apró gesztus – ezek mind erőt adnak a folytatáshoz.
– Mi ad Önnek energiát, derűt a mindennapokhoz?
Egyértelműen a családom. A gyermekem, az édesanyám és a testvéreim – ők az én biztonságos hátterem. A hétvégék nálunk mindig a „gyűjtőközpontban”, anyukámnál telnek: egy jó ebéd, beszélgetések, nevetés mellett. Ezek a pillanatok töltik fel igazán az embert. Szeretem a színházat és a zenét is, de számomra a legfontosabb mindig az együttlét és a kapcsolódás marad. A család, a barátok és a munka adják az egyensúlyt az életemben.
Most, hogy a gyermekem megkezdte a gimnáziumot, úgy érzem, eljött az idő, hogy én is új útra lépjek. Jelentkezni szeretnék a Szegedi Tudományegyetemre, ahol az Emberi erőforrás tanácsadó mesterképzést tervezem elvégezni. Szeretek tanulni, fejlődni, és úgy gondolom, ez a képzés segíteni fog abban, hogy a munkámat – és az emberekkel való kapcsolataimat – még tudatosabban, még teljesebben végezhessem a jövőben. Hiszek abban, hogy tanulni soha nem késő, és mindig van lehetőség továbblépni – emberileg és szakmailag egyaránt.
SZGYF Központ – Szervezetfejlesztési Osztály