Mi vagyunk számukra az iránytű, a lelki világítótorony – beszélgetés Mitykó Évával
Sok szeretettel gratulálunk az elismeréshez! Milyen érzések töltötték el, amikor tudomást szerzett, hogy április 2-án Ön is átveheti a Miniszteri Elismerő Oklevelet?
Törekszem a hivatásomat a legjobb szakmai tudásom szerint lelkiismeretesen nap, mint nap elvégezni. A gyermekek mindennapos apró visszacsatolásai, elismerései és szeretete, a fiatalok sikeres életútjának megkezdésében való közreműködés számomra mindennél többet jelent. Ugyanakkor felemelő érzés volt, hogy a szakma is elismerte a mindennapokban végzett munkámat, a miniszteri elismerés megkoronázta 39 éves szakmai pályafutásomat. Négy évtizede szívvel-lélekkel kiállok a rám bízott gyermekekért, több ezer gyermeknek segítettem ez idő alatt a sikeres életkezdésben. Felemelő érzés, hogy a szakma, a fenntartó, valamint az államtitkárság is elismerte a munkámat. Úgy érzem, hogy ez az elismerés még nagyobb erőt adott a további sikeres munkavégzéshez, hogy jobbá tegyük a gyermekek mindennapjait.
Hogyan került a gyermekvédelem területére?
Már gyermekkoromban megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék gyermekekkel foglalkozni, óvónőképző szakközépiskolát végeztem az általános iskola után. Kezdetben egy Makóhoz közeli óvodában helyezkedtem el óvónőként, azonban édesapám betegségéből kifolyólag felhagytam az óvónői státuszommal, és visszaköltöztem Makóra. Nem tudtam elfogadni azt a helyzetet, hogy a távolság miatt nem tudok segíteni neki, nem tudok ott lenni mellette és gondoskodni róla. Ebben az időszakban nagyon sokat beszélgettünk. Elmondta, hogy nagyon büszke rám, hogy mindig is jól kezeltem a nehéz, olykor megoldhatatlannak tűnő helyzeteket. Tudta, hogy nagyon szeretem a gyermekeket, egy ilyen beszélgetés során hozta fel, hogy szerinte nagyon sokat tudnék adni és segíteni az állami gondoskodásban élő gyermekeknek. Ebből kifolyólag jelentkeztem Makón az akkor még kisegítő iskolának nevezett intézménybe, 39 évet követően, jelenleg is ezen a telephelyen dolgozom. A négy évtized alatt négy fenntartóváltást éltem meg, mindegyik időszak más és más irányvonal mentén működött, de számomra mindig is a szeretetteljes otthon megteremtése volt az elsőszámú cél, hogy a gyermekek a lehető legjobb körülmények között nőhessenek fel. Édesapám elvesztését követően rengeteg szeretetet és erőt kaptam a fiataloktól, amelyet sosem feledek el. Az volt az a pont, amikor a szakmám a hivatásommá, a küldetésemmé vált. Racionális embernek tartom magam, de mégis érzek az utam megtalálásában valami sorsszerűt.
Ha jól tudom Ön most a Waltner Károly Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Csiperke Lakásotthonában dolgozik nevelőként. Miben különbözik a lakásotthonok mindennapja a korábbi intézményekétől?
Mint már említettem a 40 éves szakmai pályafutásom alatt én mindig ugyanazon a telephelyen dolgoztam, csupán a fenntartók és az elnevezések változtak. A személyiségemhez és a lelkemhez legközelebb az elmúlt időszak szakmai munkája áll a legközelebb. Az utóbbi 11 évben a gyermekvédelem humánusabbá, a differenciáltabb megközelítésnek köszönhetően új megoldási lehetőségeket tesz lehetővé a gyermekek egyéni traumáinak megközelítésében és megoldásában. A korábbi rideg, uniformizált sémák rendszere nem adott elég lehetőséget a rendszeren belül a gyermekek egyéni fejlesztésére, önazonosságuk megtartásában. A korábbi merev rendszert felváltotta egy sokkal gyermekbarátabb, személyre szabottabb gondoskodás. A lakásotthonok nyújtotta családias környezetben a gyermekek jobban meg tudják élni mindennapi örömeiket, gondjaikat, mint a korábbi tömegintézményekben, amely jelentős hatással van a személyiségük és érzelmi intelligenciájuk fejlődésében. A lakásotthonokban lehetőség nyílt a személyre szabott tehetséggondozásra is, a fiatalok most már nem csupán a sportokban tudják megmutatni az ügyességüket, hanem művészeti síkon, zenetanulás, tánc, éneklés, festés útján is megmérethetik magukat. Így mindenki a maga módján tudja megélni a sikerek örömeit a nevelők támogatásával, mentorálásával. Egyszóval mindenki megtalálja a saját helyét a világban.
Az elmúlt évekből van olyan növendéke, aki kifejezetten közel áll Önhöz?
Minden egyes gyermek fejlődése önmagában is egy sikertörténet, hiszen a segítségünkkel a folyamat végén készen állnak az önálló élet kihívásaira. Ugyanakkor igen, számtalan olyan növendéknek segítettem, akik mára sikeres családapákká, nagyszülőkké váltak. Többeknek sikerült szakmát tanulniuk és elhelyezkedni vele Makón és a környező településeken. Az egyéni támogatás, illetve mentorálásnak köszönhetően sikerült egy fiatal növendékemnek tehetsége révén a Speciális Filmszemle vezető operatőrévé válnia, jelenleg több kisfilmet, riportot, interjút is készített már. Felemelő érzés, hogy ezen alkotások alkalmai során sem feledkezik el, hogy honnan jött és kik segítették őt az útján. Többek később visszatértek a lakásotthonba dajkaként, nevelőként és jelenleg is azon dolgoznak, hogy ők is átadják azt a támogatást és szeretetet, amelyet tőlünk is megkaptak és a mindennapokban. Szóval, igen, van kikre büszkének lennünk.
Mit tanácsolna azoknak, akik jelenleg azon gondolkodnak, hogy a szociális ágazatban helyezkedjenek el?
A gyermekek közé csak tiszta szívvel, lelkiismerettel és teljes odaadással lehet belépni, hiszen a gyermekotthonban mi vagyunk számukra az iránytű, a lelki világítótorony, akikre mindig számíthatnak. Nem tagadom, vannak olykor nehezebb napok, kisebb-nagyobb problémák az életben, de a gyermekek között nem szabad elbizonytalanodni, hiszen ez a pillanatnyi frusztráltság, elbizonytalanodás is előhozhatja saját rossz tapasztalataikat, nehézségeiket. Továbbá fontosnak tartom a folyamatos önképzést is, hogy képesek legyenek alkalmazkodni a változó helyzetekhez. A munkám mellett nekem is sikerült letennem a pedagógusdiplomát.
Mik a további tervei?
Jövőre lehetőségem lesz nyugdíjba vonulni a negyven éves munkaviszonyomnak köszönhetően, de azt tapasztalom magamon, hogy a mai napig is teljes szívvel és a kezdeti lendülettel kezdek neki egy-egy munkanapnak. Úgy hiszen, hogy ez nem egy olyan hivatás, amit magunk mögött lehet hagyni, egyik napról a másikra abba lehet hagyni. Olykor munkaidő után is órákon át azon gondolkodom, hogy hogyan lehetne segíteni a gyermekeknek, bizonyos élethelyzeteikben megtalálni a megoldást. Továbbra is szeretnék a gyermekvédelmi rendszernek a hasznos tagja maradni. Valamint az ajtóm mindig nyitva lesz a korábbi növendékeim előtt, ha tanácsra, lelki támogatásra vagy esetleg segítségre lenne szükségük. Továbbá a leendő nyugdíjas éveim alatt szeretnék több időt tölteni a családommal, többet túrázni, biciklizni velük, hiszen a rengeteg szeretet és biztatás nélkül én sem tudtam volna 40 évig teljes szívvel-lélekkel, a küldetésemnek élni és segíteni a gyermekeknek.
SZGYF Sajtó