Teljes mértékben az ellátottakért vagyok, és ezért vagyok én a segítő
2023-ban „Az év segítője” díj nyertese a Tiszaág Integrált Intézmény munkatársa, Zimány György lett. Gyuri úrral – ahogyan az ellátottak szólítják – a munkásságáról, a segítői szerepről és hitvallásról, illetve az ellátottakkal való kapcsolatáról, továbbá a díjról beszélgettünk.
Pontosan hol és mióta dolgozol?
2006. október 6-a óta dolgozom a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Angolkert, mai nevén Tiszaág Integrált Intézményben. Egy évig mint részmunkaidős segítő, 6 órában kezdtem el dolgozni, és utána lettem teljes munkaidőben foglalkoztatott segítő. Egy alap kertész képzettséggel érkeztem az intézménybe, ahol épp akkor indult a kertészet egy növényházzal és egy háztartási méretű kerttel. Hat pszichiátriai beteg ellátottal kezdtem el foglalkozni, majd egyre többen lettünk.
Volt bármilyen kapcsolatod azelőtt ezzel a célcsoporttal?
Amikor beadtam ide a papíromat, az ismerőseim óvva intettek attól, hogy pszichiátriai intézetbe menjek. Nyilván én is kicsit félve jöttem ide, de aztán bedobtak a mélyvízbe, és az említett hat ellátottal kezdtem dolgozni. Ők teljesen változó szakmai tudású és intellektusú, illetve emberi tulajdonságokkal rendelkező lakók voltak. A közös munka mellett a fejlődés is fontos cél volt. Ennek okán oktató tevékenységet is folytattam, így növényismeretet, magültetést, tűzdelést, a paradicsom-hónaljazáson át a kötözésig mindent tanítottam nekik. A kertészkedés az emberektől alapvetően nem áll távol, és viszonylag egyszerűbb feladatokkal is meg lehet bízni a kevésbé jó képességű ellátottakat. Jelenleg is vannak olyan tagok, akik csupán részfeladatok ellátására alkalmasak, de fontos, hogy dolgozzunk a fejlődésükön. Egy idő után az esetek többségében már a teljes feladatot el tudják látni.
Mi motivált Téged a munkában, és mi tart ezen a pályán?
A társadalom nagy többsége nem ismeri a pszichiátriai betegeket. Ugyanakkor az ember alapvető tulajdonsága, hogy segíteni szeretne. Nagyon jó érzés, amikor hálás szavakkal jönnek hozzád! Amikor azt érzed, hogy tisztelnek. Nagyon jó, amikor édességosztásnál egy ellátott hozzád lép, és megkínál a csokoládéjából… Ezek mind olyan élmények, amik a mindennapi létet „továbbtolják”, és valamilyen szintű erőt adnak a segítő munkához.
Hogyan zajlik egy nap a fejlesztő foglalkoztatásban?
Az ellátottak kifejezetten várják a hétköznapokat, amikor van fejlesztő foglalkoztatás. Ezekkel a feladatokkal jobban el tudják foglalni magukat. Meg van tervezve a nap.
A napindító beszélgetés során mindig megnézem az aktuális ellátotti állományt, és átgondolom, milyen személyre szabott munkát tudnának végezni. A nap végén pedig a saját munkájukat minősítik, hiszen megkérdezem, mi lett volna az elvárás és a feladat, illetve ebből mit sikerült elvégezni. Nyilván van olyan ellátott, aki lehajtott fejjel közli: „Gyuri úr! Holnap meg fogom tudni csinálni és meg is fogom!” Van olyan is, aki azt mondja, mindent megtett, ami tőle telt. Ha ez nem így volt, akkor sem én mondom ki, hanem az ellátott társaitól kérdezem meg, hogy nekik mi a véleményük. Ilyenkor szokott munkahelyi vita kerekedni, ami persze nem baj, ha együtt kibeszéljük, feldolgozzuk a történteket.
Nálam erős fizikumú, nagy mozgásigényű ellátottak dolgoznak, hiszen a kertészkedésen túl miénk a zöldterület-kezelés, sportpályagyomlálás, diólevél-gereblyézés és még sok minden más. Ha van nagyobb pakolási feladat, akkor is az én 20 srácommal megyünk, mert ők bírják. Mi vagyunk a keménymag.
Mit szeretsz a kertészkedésben? Miért lehet ez fejlesztő az ellátottak számára?
Tudni, hogy én termeltem meg mondjuk a paradicsomot, az nagyon jó érzés. Mi a fejlesztő foglalkoztatásban mindig a konyhára adjuk le az előállított termékeket. Így a megtermelt zöldségeket az ellátottak fogyasztják el. És ez jó apropót ad arra is, hogy beszélgessünk az adott növényről.
A kezed alatt tevékenykedő ellátottak száma folyamatosan növekedett…
Igen, a vezetés mindig is azon volt, hogy az ellátottak hasznos tevékenységet végezzenek, és ne az ágyban vagy cigarettázva töltsék a napjukat. Abból is látható volt, hogy a vezetők támogatják a foglalkoztatást, hogy ehhez igazítottak minden egyéb tevékenységet, például a reggelit és a gyógyszerosztást. Szépen lassan bővült is a kertészet, és ma már csaknem húszan dolgoznak a műhelyben. Általában én vagyok az intézményben az első találkozási pont, ahol kiderül, hogy az ellátott mennyire partner a segítőkkel és kollégákkal, vagy épp mennyire lehet rá számítani a munkakezdésben és magában a munkában.
Szerinted egy segítőnek milyen képességekkel kell rendelkeznie?
Empátia, tolerancia és talán az is, hogy ne vigyük haza a munkát. Ez talán furcsán hangzik, de sokszor lelkileg vastagon megterhelő feladat ez. Mikor az ember megérkezik, tényleg azt gondolja az első két nap után, hogy majd csodát fog tenni… Én például sikertelenségnek éltem meg, amikor valamit megtanítottam az ellátottnak, majd másnap újra kellett kezdenem. Ez nálam 5-6 évig eltartott… hazavittem a munkát, és sikertelennek gondoltam magam.
Mi változott? Hogy tudtál ezen túllépni?
Eljött az a pillanat, amikor elfogadtam, hogy annak fogok és tudok segíteni, aki kéri tőlem a segítséget. Mindenkin nem lehet segíteni, hiszen van, aki nem akarja vagy nem úgy akarja, esetleg nem is fogadja el a segítséget.
Mi a megoldókulcsod, amivel az intézményi ellátottak szívébe tudtál férkőzni?
Következetességgel. Én minden nap ugyanazt kívántam meg tőlük, se többet, se kevesebbet. Emellett a nyílt és egyenes kommunikáció is lényeges, az elvárások világos megfogalmazása. Amikor pedig az adott tevékenység sikeres, akkor egy olyan pozitív értékelést, visszajelzést adok – akár egy sütizés, fagyizás formájában –, hogy mindenki érezze, egyenrangú félként, kollégaként kezelem. Persze előfordul, hogy nem vagyok elégedett valakinek a munkájával. Ilyenkor határozottan, de érezhető humorral megkérdezem: „Ha hangosabban mondom, akkor jobban megérti?” Erre általában az a válasz, hogy „Jól van Gyuri úr, akkor megcsinálom.”
Mindezekből én úgy érzem, hogy egy igazi közösség lettetek. Milyen a Tiszaágban az élet, ha épp nem a kertészetben dolgoztok?
Természetesen mindenkinek kell a kikapcsolódás, legyen az egy bográcsozás, egy palacsintasütés vagy karácsonyi ünnepi ebéd. Ilyenkor egy másik arcát ismerjük meg egymásnak. Sokszor elhangzik a kérdés: „Nem bográcsolunk valamit, Gyuri úr?” És már kezdődik is a tervezés. Megbeszéljük, mit főzzünk, és mennyiből tudjuk kihozni, majd megszervezzük a feladatokat: van, aki burgonyát, valaki más hagymát pucol, aztán van, aki vizet hoz, más a tűzifáról gondoskodik. Arra a kis időre félig-meddig egy kis család leszünk, akik együtt dolgoznak, de már munkaidőn túl. A közösen elkészített ebéd vagy egy kirándulás, fagyizás úgy marad meg bennük, hogy „Kint voltam Gyuri úrral, a segítővel.” Ezáltal a segítő kicsit közelebb kerülhet az ellátotthoz, hiszen az ellátott meglátja a segítőben a szakember mellett az embert is.
Ad ez neked valami pluszt?
Ha valakinek kilukad a biciklije, általában dühös lesz. Hál’ istennek én ma már úgy fogom fel, hogy szerencsés vagyok, mert van biciklim, és van minek kilukadni. Látom az ellátottakat, ismerem a sorsukat, és tudnom kell, hogy milyen segítségre van szükségük. Nagyon jó érzés, hogy megbíznak bennem.
Sok szeretettel gratulálunk Az év segítője díjhoz. Mit szóltál az elismeréshez, és a vele járó ajándéküdüléshez?
A Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválján nagyon meglepődtem, mert az országban rengeteg remek segítő van, aki hozzám hasonló lelkesedéssel végzi a munkáját, közülük bárki megérdemelte volna ezt a díjat. Nem számítottam az ajándéküdülésre sem. A természetközeliség, az új élmények felfedezése közel áll hozzám, és szeretek utazni. Egy évben legalább kétszer szoktunk is. Így most ez egy jó lehetőség lesz.
Mit üzennél a segítőknek?
Azt szokták mondani, hogy a börtönben mindenkinek megvan a maga téglája. Én pszichiátriai betegek otthonában dolgozom, ahová egy másik életből érkeznek az emberek. Vannak például olyanok, akik egy diploma után, stabil életből egy váratlan élethelyzet miatt kerültek be. Azt gondolom, hogy úgy kell az embertársainkkal bánni, hogy tudjuk, mi is bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy segítségre szorulunk.
SZGYF Központ