Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Beruházási, Beszerzési és Üzemeltetési Főosztály – közbeszerzési szaktanácsadó

ÁLLÁSPÁLYÁZAT

SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG
pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében

közbeszerzési szaktanácsadó (Beruházási, Beszerzési és Üzemeltetési Főosztály)

Munkakör/feladatkör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Teljeskörűen lefolytatja a közbeszerzési
eljárásokat, valamint a központosított közbeszerzési eljárásokat (verseny újranyitás).
Kapcsolatot tart az adott eljárásban érintett szervezeti egységekkel, koordinálja az
eljárási cselekményeket a közbeszerzési igény felmerülésétől a szerződés
megkötéséig. Megvizsgálja a beszerzési igényeket és a Kbt. szabályaira figyelemmel,
javaslatot tesz az alkalmazandó eljárásrendre, eljárás típusra. Közbeszerzés szakmai
kérdésekben, szakmai javaslatot állít össze. Közbeszerzés-szakmai támogatást nyújt
a közbeszerzési eljárások műszaki tartalmának elkészítését végző szakterületek
részére. Részt vesz a beszerzési, közbeszerzési szakterületet érintő szabályozók
felülvizsgálatában, a módosítások előkészítésében és felterjesztésében.

Közreműködik az éves beszerzési, közbeszerzési, valamint központosított
közbeszerző szervek részére szükséges tervek elkészítésében, valamint a jogszabályi
közzétételi határidők betartásában. Követi és alkalmazza a közbeszerzéseket,
beszerzéseket érintő jogszabályi változásokat. Végzi a szakterülethez tartozó
adatbázisok nyilvántartások és kapcsolódó iratok, iratminták naprakész
karbantartását. Közreműködik az adatszolgáltatási igények határidőben történő
teljesítésében.

Betöltendő állás szakmacsoportja: beszerzés és közbeszerzés

FEOR besorolás: 2910 Egyéb magasan képzett ügyintéző

Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb

Betöltendő állás jogviszonya: Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.)

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:

Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő

Munkavégzés helye: Budapest

A munkavégzés pontos helye: 1132 Budapest, Visegrádi u. 49.

Álláshirdető szervezet bemutatása: A Szociális és Gyermekvédelmi főigazgatóság
(székhelye: 1132 Budapest, Visegrádi u. 49.) a belügyminiszter irányítása alá tartozó,
központi hivatalként működő központi költségvetési szerv. További információ:
www.szgyf.gov.hu.

A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony
létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás,
szervezet honlap címe stb.):
A pályázat a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi
CXXV. törvény hatálya alá esik, a foglalkoztatás kormányzati szolgálati jogviszony
keretei között történik. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Virág
Péter főosztályvezető úr nyújt a +36-70-399-8755-ös telefonszámon.

Részmunkaidős foglalkoztatásra is lehetőség van (20 óra/hét).

Feltételek, előnyök

Pályázati feltételek

Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:

Büntetlen előélet

Cselekvőképesség

Magyar állampolgárság

Vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása

Erkölcsi bizonyítvány

Elvárt végzettség/képesítés:

6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Egyéb
végzettség, Felsőfokú szakirányú végzettség

Egyéb pályázati feltétel meghatározása:

Ajánlatkérői oldalon szerzett, legalább 2 éves közbeszerzési eljárások önálló
lefolytatását magába foglaló szakmai tapasztalat
Érvényes FAKSZ, vagy ÁKSZ jogosultság

A FAKSZ/ÁKSZ jogosultság igazolását kérjük a pályázati anyaghoz becsatolni
A Közbeszerzési Hatóság által vezetett felelős akkreditált közbeszerzési
szaktanácsadók névjegyzékébe bejegyzésről, illetve annak megújításáról igazolás,
amelyen a lajstromszámnak és a névjegyzékbe vétel hatálya Lejárati időpontjának is
szerepelnie kell

Bruttó bérigény megjelölése a motivációs levélben

A www.szgyf.gov.hu Karrier oldalán megtalálható „Nyilatkozat pályázattal
összefüggő adatkezeléshez” nyomtatvány kitöltése és csatolása
Felhasználói szintű MS Office ismeret

Három hónapnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV.
törvény (Kit.) 84. § szerinti, speciális erkölcsi bizonyítvány benyújtása legkésőbb az
álláshely betöltéséig

Pályázat elbírálása során előnyt jelent

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem

Egyéb pályázati előnyök:

Felsőfokú közbeszerzés szakirányú végzettség

2 évnél hosszabb, közbeszerzési eljárások önálló lefolytatásában szerzett gyakorlati
tapasztalat

A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:

Önállóság (alap)

Határozottság, magabiztosság (alap)

Hatékony munkavégzés (alap)

Probléma-megoldó készség (alap)

Terhelhetőség (egyéb)

A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:

végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata

motivációs levél

fényképes önéletrajz a 87/2019.(IV.23) Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján

A pályázat benyújtásának határideje: 2025.01.04.

Pályázat benyújtásának módja: A pályázatokat a humanpolitika@szgyf.gov.hu e-
mail-címre kérjük megküldeni, az e-mail tárgyában feltüntetve: „SZGYF-IKT- SZGYF-
IKT-8418/2024 – közbeszerzési szaktanácsadó – Központ”.

A pályázat elbírálásának módja: A kiválasztási eljárás folyamata két lépcsős. Az
első lépcső: kiválasztás a pályázati anyagok alapján. Második lépcső: a pályázati
anyagok alapján kiválasztott jelentkezőkkel személyes elbeszélgetés.

A pályázat elbírálásának határideje: 2025.01.15.

A pályázati kiírás további közzétételének helye: kozszolgallas.ksz.gov.hu és
www.workline.hu

Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.02.01.

Publikálás tervezett időpontja: 2024.12.08.


    A kitöltendő nyilatkozat: Letöltés


    A kitölthető nyilatkozat: Letöltés


    Kapcsolódó témák:

    Központi és Kirendeltségi Pályázat