Powered by EverLive.net

ripost.hu - 2021.11.21.

Már több mint 37 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! kampányban. A közmédia jótékonysági műsora a koronavírus miatt árván maradt gyerekek javára gyűjt. A 1357-es számon egy hívás vagy egy sms 500 forintot jelent. Közben folyamatosan érkeznek a tárgyi felajánlások is. Az adományvonal az év végéig elérhető . A Jónak lenni jó! idei, immár tizedik kampányát bejelentő sajtótájékoztatón Áder János köztársasági elnök, a Regőczi Alapítvány alapítója hangsúlyozta: céljuk, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a gyermekeknek, akiknek családját tragikusan érintette a koronavírus-járvány. A hazai médiában egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt kilenc évben csaknem 1,7 milliárd forint jutott el a rászorulókat segítő szervezetekhez.

Tovább a teljes cikkre