Forrás: Magyar Nemzet – 2020.03.27.

Szombattól kijárási korlátozást rendelt el a kormány – jelentette be Orbán Viktor pénteken reggel. A miniszterelnök elmondta még, hogy a járvány csúcspontján a jelenlegihez képest tízszeres terhelés is várható. Hétfőtől pedig megérkeznek az egészségügyi intézményekbe a kórház parancsnokok.
Kijárási korlátozást vezettünk be Magyarország egész területére március 28 és április 11 között. A lakóhely csak alapos okokból hagyható el – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország! című műsorában az operatív törzs ülését követően. A miniszterelnök elmondta: ez nem kijárási tilalom, az intézkedés ésszerű és arányos, a boltba, gyógyszertárba, orvoshoz, munkába továbbra is lehet járni.
– Nemzetközi példák alapján hoztuk meg a döntést, alapvetően a bajor eljárásból indultunk ki, de ez egy kicsit szigorúbb – tette hozzá. Elmondta: hogy a 65 év felettiek napközben 9 és 12 óra között látogathatják a gyógyszertárakat, drogériákat. A cél, hogy az időseket szétválasszák a fiatalabb, lehetséges vírushordozóktól.

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.