Forrás: harmonet.hu - 2020.03.05.

A Moravcsik Alapítvány által útjára indított Ki mit tud? országos tehetségkutató és tehetséggondozó vetélkedőnek a jelentkezők nagy száma miatt idén négy területi elődöntője lesz. Az elsőt Egerben rendezik március 5-én, csütörtökön reggel 9 órától a Bartalkovics Béla Közösségi Házban (Eger, Knézich K. u. 8.). A Ki mit tud? tehetségkutató és tehetséggondozó vetélkedőre egyéni vagy csoportos, max. 6 perces produkcióval nevezhettek pszichoszociális fogyatékossággal élők. A produkció lehet vers- vagy prózamondás, ének, zene, tánc, színjátszás, paródia, vizuális művészet, kézművesség. A tavalyi vetélkedő legjobb képzőművészeti alkotásaiból februárban nyílt kiállítás a BAB (Budapesti Art Brut) Galériában, és március 27-éig látogatható. Itt valóban a részvétel a fontos! A vetélkedő, illetve Moravcsik Alapítvány kiemelt célja a művészeti értékteremtésen keresztül lebontani a társadalomban létező stigmatizálást és előítéleteket. A Ki mit tud? a felkészülés során lehetővé teszi a(z elmúlt évek tapasztalatai alapján sok esetben kiemelten tehetséges) résztvevők számára az egyéni készségek, képességek fejlesztését. A március 5-ei egri elődöntőn a zsűri 26 produkció közül választja ki a továbbjutókat. A következő hetekben további területi elődöntők lesznek Sopronban, Mohácson és Budapesten. A vetélkedőre határon túli jelentkezőket is várnak, az országos döntő Budapesten lesz májusban. Mivel ez már a 10. Ki mit tud? tehetségkutató és tehetséggondozó vetélkedő pszichoszociális fogyatékossággal élők számára, a szervező Moravcsik Alapítvány szeretné méltóképpen elismerni a kimagasló eredményt nyújtó tehetségeket. Azok a csoportok és egyéni fellépők, akik az évek során az országos döntőkön 3 alkalommal nyertek arany minősítést, megkapják a „Nívó-díjas művész” címet. Az alapítvány sokrétű tevékenységet végez: a rehabilitációs célú foglalkoztatáson és a bentlakás nélküli ellátáson túl pszichiátriai és idegrendszeri kutatásokat szervez, támogatja a lelki betegségek megelőzésével és gyógyításával kapcsolatos oktatást, valamint a társadalom mentálhigiénéjének javításán, pszichiátriai kultúrájának emelésén dolgozik. Az alapítvány kuratóriumi elnöke dr. Simon Lajos pszichiáter, pszichoterapeuta, neurológus, a pszichiátriai rehabilitáció szakorvosa, egyetemi docens. A Ki mit tud? tehetségkutató és tehetséggondozó vetélkedő pszichoszociális fogyatékossággal élők számára védnökei dr. Balázs Judit, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke, Benedek István Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője és Szili-Darók Ildikó józsefvárosi alpolgármester.

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.