Forrás: Vas Népe - 2019. június 12.

GÉRCE - Lehetetlen nincs címmel rajzpályázatot hirdettek a gyermekvédelmi szakellátásba került gyermekek és fiatalok részére a Befogadlak nevelőszülői programban. A 14 éves gércei Bogdán Krisztina országos első helyezett lett – a díjat az országos gálán, a Várkert Bazárban vehette át. Az ötvenegy Vas megyei pályázó közül korosztálya legjobbjaként került az országos megmérettetésre Krisztina rajza. Valójában nem is rajzról van szó, hanem egy képen belül egy több kockából álló képregény-sorozatról, amely magát az alkotóját ábrázolja, aki segítséggel végül eléri az áhított sikert. Készítéséhez grafitot és színes ceruzát használt. Krisztina alig volt ötéves, amikor négy testvérével együtt egy Vas megyei faluból a gyermekvédelem oltalmába kerültek. Egy hónapig laktak a Gyiviben, aztán Erika, aki már korábban kapcsolatban állt a családdal, úgy döntött, elvállalja az orgonasípokként sorakozó testvérek nevelését. A 14 éves lány ma még a gércei általános iskola nyolcadikos diákja. Emlékszik rá, hogy már Jánosházán, az óvodában is szívesebben rajzolt, amíg mások játszottak. Már ekkor és az iskolában is egymást érték a rajpályázatos sikerek – jóllehet, a leányzó versmondásban, éneklésben és hangszeres zenében is jeleskedik, sőt már regényírással is próbálkozott. A szívéhez mégis a rajz áll a legközelebb. – Általában nem modell után, hanem magamtól rajzolok. Túl nagy a képzelőerőm – magyarázza. – Egyszer csak belül a fejemben megjelenik egy kép, és már meg is rajzolom a körvonalakat. Az iskolában évekig jártam rajzszakkörre Vida Anikóhoz, itt sok elméleti ismeretet is megszereztem, az év eleje óta pedig Sárváron, a várban veszek részt rajzfoglalkozásokon. Krisztina boldogan számol be róla, hogy már felvették Szombathelyre, a művészeti szakgimnáziumba, ősztől itt folytatja tanulmányait. A gyakorlati felvételin jól oldotta meg a csendéletet, a szerkezeti rajzot, a kreatív feladatot egyaránt. Úgy tudja, ő lett a harmadik a bekerülő diákok listáján. Már tervezik az anyukával, hogy jó lenne, ha kollégiumban tudna lakni, mert Gércéről nehézkes a közlekedés. Úgy gondolja, diáktársaival együtt mindenféle műfajba belekóstol majd, de a legközelebb a festészet és a szobrászat áll hozzá.

(Kivonat a nyomtatott változatból)

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.