A karácsony ünnepére való örömteli várakozás idején az egyik kiemelkedő esemény a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény polgárdi-tekerespusztai telephely lakói és dolgozói életében, amikor az adventi időszakban vendégek érkeznek az intézménybe. Az idei évben a Karácsonyi Ünnepségen tiszteletét tette Soltész Miklós államtitkár is.

A fenntartó képviseletében a rendezvényen  a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér Megyei Kirendeltség igazgató-helyettese: Horváthné dr. Vörös Ágnes, valamint Pál Mária osztályvezető vett részt. Szintén jelen volt  Polgárdi város polgármestere, Nyikos László is, illetve Barta Tibor, a Polgárdi Római Katolikus Egyházközség plébánosa, továbbá az integrált intézmény igazgatója: Cséplőné Gönczi Veronika.

A december 19-én szerdán megtartott rendezvényen az elmúlt évek hagyományaihoz híven Ocskay Gábor vezetésével a székesfehérvári jégkorongcsapat is látogatást tett a telephelyen.

A Fehérvár AV 19 csapat játékosai soha nem érkeznek üres kézzel, évek óta adománygyűjtő akciót szerveznek a szurkolóik körében. A 16 éve tartó együttműködés keretében a játékosok rendszeresen nagy mennyiségű felnőtt ruhát, cipőt, ágyneműt, műszaki cikkeket, sportszereket, gyümölcsöt, édességet adnak az ellátottak számára. Az eseményre, a már hetek óta lelkesen készülő lakók, hálájuk jeléül, megható ünnepi műsorral kedveskedtek, és az intézmény fejlesztő foglalkoztatásos műhelyében készült ajándéktárgyakkal ajándékozták meg vendégeiket.

Boldogné Kőrösi Mónika szociális referens
SZGYF Fejér Megyei Kirendeltség

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.