Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatásával a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság az EMMI Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztályával együttműködve programsorozatot állított össze a Gyermekvédelmi törvény 20. évfordulója alkalmából.
A programsorozat megrendezésének céljai között szerepel egyrészt a szakemberek, az érintettek és a közvélemény tájékoztatása, valamint a gyermekek bevonása a róluk szóló jogszabályok kapcsán rendezett programokba.


Országos és Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferencia

2017. 08. 29-30. Székesfehérvár

A konferencia célja a gyermekvédelem elmúlt 20 évének bemutatása, áttekintése a magyar gyermekvédelmi törvény huszadik évfordulója alkalmából.
A meghívott résztvevők a magyar állami, civil és egyházi fenntartású, valamint délvidéki, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági és anyaországi gyermekvédelmi intézmények vezetői, munkatársai. A konferencia nyelve magyar.

•    Meghívó
•    Program
•    Információ: Szántó Edina Anna e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mobil: +36-30-251-0601

Az előadások prezentációs anyagai innen tölthetők le.


A konferencián készült képek megtekinthetők a galériában


Video Perspectives filmes tábor

2017. 09. 11-17. Zamárdi

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a FICE Európa támogatásával a gyermekvédelmi törvény 20 éves évfordulójához kapcsolódó programsorozatban, „Video Perspectives” címmel egyhetes balatoni filmes tábort szervez Zamárdiban. A táborban 26 fiatal vehet részt Európa különböző országaiból, ahol alkalmuk lesz a nemzetközi konferencia nagyobb témáit feldolgozni a filmkészítés eszközeivel.

•    Felhívás
•    Regisztrációs űrlap
•    Információ: Szőnyi Zsófia e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mobil: +36-70-903-3473

 

A konferencián készült videók megtekinthetők a videókban.


A konferencián készült képek megtekinthetők a galériában.



Nemzetközi FICE-SZGYF Konferencia

2017. 09. 18-19. Esztergom

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával az 1997. évi XXXI. gyermekvédelmi törvény 20. évfordulója alkalmából „Gyermekek és fiatalok alternatív ellátásának minősége Európában” címmel nemzetközi konferenciát szervez. A konferencia célja a magyar és európai gyermekvédelem elmúlt 20 évének áttekintése, irányadó koncepcióink felvázolása, valamint azok összevetése a jelenlegi nemzetközi és magyar valósággal.

A rendezvény címe:
Szent Adalbert Központ
2500 Esztergom,
Szent István tér 10.


•    Program
•    Regisztrációs űrlap
•    Információ: Szőnyi Zsófia e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mobil: +36-70-903-3473

 

Az előadások prezentációs anyagai innen tölthetők le.


Regionális konferenciák


A konferenciasorozatot az ország egyes régiót érintve országos és helyi  szakemberek és résztvevők bevonásával rendezzük meg.

2017. szeptember 25. Miskolc

•    Program
•    Regisztrációs űrlap

2017. szeptember 28. Budapest

•    Program
•    Regisztrációs űrlap

 

Az előadások prezentációs anyagai innen tölthetők le.


2017. október 16. Győr

•    Program
•    Regisztrációs űrlap – feltöltés alatt

2017. október 19. Szeged

•    Program
•    Regisztrációs űrlap

2017. október 26. Pécs

•    Program
•    Regisztrációs űrlap
•    Információ az egyes megyei kirendeltségeken.


Zárórendezvény és Díjátadó Ünnepség

2017. 11. 08. 13.00 Uránia Nemzeti Filmszínház Díszterme (1088 Budapest, Rákóczi út 21.)

A magyar gyermekvédelmi törvény huszadik évfordulója alkalmából rendezett programsorozat zárókonferenciája.

•    Program
•    Információ: Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztálya e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mobil: +36-70-623-0529


Tiéd a világ — Könnyűzenei koncert

2017. 11. 08. Budapest BOK Csarnok

A gyermekvédelmi programsorozat utolsó rendezvénye az alap- és szakellátásban élő gyermekek és kísérőik számára.

•    Program
•    Regisztrációs űrlap
•    Információ: Gősi Tamás e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mobil: +36-70-623-0529

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.