
2015. június 26-án 15 órai kezdettel került sor a „Családi délután” megrendezésére Nagylózson, az Időskorúak Otthonában. A program elérte célját, több mint háromszáz vendég érkezett hozzánk, hogy találkozzanak lakóinkkal, hozzátartozóikkal, gondnokokkal, dolgozóinkkal, nyugdíjasainkkal meghívott vendégeinkkel és közösen töltsék el a vidám, tartalmas délutánt.

Intézményünk 2015. június 29-én Kreatív Napot tartott Somogy, Pest és Vas megyei kollégák számára. Nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat 3 szlovák intézmény is Jahodna, Strokovec, Kosuty településekből.

A Zalaegerszegi Gyermekotthonban már évek óta hagyomány, hogy a gyermeknapot a nyári szünet első napján ünnepelik meg. A gyerekek kitörő, felszabadult örömmel köszöntötték a vakációt, idén a Zalaegerszeg-Göcsej Lions Club támogatásával. A rendezvényen részt vett a Napsugár úti Óvoda egy csoportja is, akik már hazajárnak hozzájuk, cserébe a karácsonyi ünnepségükön a gyermekotthon lakóit látják vendégül.

A Zala Megyei Integrált Szociális Intézmény meghívást kapott a Zalaegerszegi Nyitott Háztól gyermeknapi rendezvényükre azzal a céllal, hogy színpadi szereplésükkel kedveskedjenek a gyerekeknek.

A zalakomári Idősek Otthona kirándulást szervezett lakóinak a Kis-Balatonhoz. A helyi önkormányzat biztosított számukra kisbuszt, így az otthon lakói közül 12 fő vehetett részt, 2 fő kísérővel.

A sármelléki és zalakomári Idősek Otthonának lakóiból verbuválódott kis csapatok Marcaliban a „Szedd Magad” akció keretében eperszedésen vettek részt.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthonának Zalaapáti telephelye immár második alkalommal rendezte meg a „Játssz és mozogj” elnevezésű sportnapot, melynek a Zalaapáti Sportegyesület Sportcentruma adott otthont.