
Hosszú évek hagyománya szerint, most is a győri Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnázium és Szakközépiskola adott helyet, az É.S.S.E. és a Motorosok által 2017. december 7.-én közösen megtartott Mikulás Disco-jának.

Karácsonyi adomány a zalaegerszegi gyermekotthonnak
Nagy értékű adományt kapott december 7-én a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Zalaegerszegi Gyermekotthona.

Felajánlás a Zalaegerszeg Barátai Egyesülettől és a helyi vállalkozóktól
Gyermek- és lakásotthonokban, valamint nevelőszülőknél élő gyermekeket látott vendégül december8-án a Zalaegerszeg Barátai Egyesület és több zalaegerszegi vállalkozó a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság éttermében.

Ünnepi hangulatban
December 13-án délelőtt az Aszódi Javítóintézet lakóinak rövid karácsonyi műsorát tekinthették, illetve hallgathatták meg az SZGYF földszinti tárgyalótermében a főigazgatóság munkatársai.

Konferencia az Andrássy Egyetemen
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közreműködésével országos Kábítószerügyi Egyeztető Fórum konferenciát szervez, melynek címe Lehetőség-Felelősség.

Egyediségük teszi különlegessé az ajándéktárgyakat
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő intézmények ellátottai által készített egyedi készműves termékekből nyílt karácsonyi vásár december 11-én a főigazgatóság Visegrádi utca 49. szám alatti épületének földszinti előadójában.

Konferencia a szegénység elleni küzdelemről
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának „Védelem, aktivitás, képessé tevés” konferenciasorozata tízedik állomásához érkezett december 11-én. Az előadások középpontjában ezúttal az a kérdés állt, hogy miképp lehet a periférián élők helyzetén alakítani a társadalompolitika eszközeivel.

Fontos a példamutatás
A fogyatékos emberek esélyegyenlőségéért dolgozó Szimbiózis Alapítvány szervezésében Miskolcon, 2017. december 5-én, idén tízedik alkalommal adták át az „Év Esélyteremtő Munkahelye” díjat.