
„Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.” (Sütő András)
2015. október 5. és 9. között került megrendezésre hagyományőrző rendezvénysorozatunk, az Idősek Hete. Minden nap igyekeztünk tartalmas programmal kedveskedni lakóink számára.

A TOPhÁZ Speciális Otthon a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománygyűjtő akciójában részt vevő önkénteseket és az Élelmiszerbank képviselőit látta vendégül egy közös sütés-főzésre 2015. október 10-én.

A Hűvösvölgyi Gyermekotthonban ragyogó napsütésben tudtuk megrendezni a mini kerékpáros ügyességi versenyt 2015. október 2-án. A rendezvényen az alábbi intézmények csapatai vettek részt:

„Annál jobban közeledünk egymáshoz, minél beljebb haladunk önmagunkban.” (Ottlik Géza)
A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület együttműködésben a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesülettel első alkalommal rendezte meg a Magyar Speciális Független Filmszemlét 2015. október 8-án, az Eötvös 10 Közösségi Házban. A közönség 35 rövidfilmet láthatott, ebből 15 részesült díjazásban.

A Füzesabonyi Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona immár hatodik alkalommal rendezte meg az Aranyhíd Színjátszó Fesztivált. A találkozóra az ország minden részéről érkeztek fellépők október 7-én az egri Forrás Gyermek és Ifjúsági Házba.

A Bácsborsódi „Őszi Napfény” Integrált Szociális Intézmény 2 lakója vett részt a Baján megrendezett városismereti versenyen 2015. október 4-én.

A karcagi Gólyafészek Otthonban szeptember 30-án ismét megrendezésre került a „Gólyaláb” Sporttalálkozó, melyen a meghívott vendégek közül a tiszafüredi „Szivárvány-ház”, a bánhalmai „Fenyves Otthon” és a tiszaugi „Szőke Tisza Otthon” ellátottjai versenyeztek a házigazda intézmény csapatával.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1991-ben nyilvánította Idősek Világnapjává október elsejét, azóta minden évben megünnepeljük. Ez a nap alkalmat nyújt, hogy megálljunk a mindennapi rohanásban, kimondhassuk érzéseinket, alkalom a köszönetre és a legfontosabbra, a találkozásra is.