Március 15-én olyan dolog történt, amire talán még nem is volt példa a Gyermekközpont történetében: egy fóti kisfiú, a tíz éves Kárpáti Máté nagy felajánlást tett! Kiváló tanulmányi-, valamint az úszás és triatlon sportban, versenyzőként elért eredményei elismeréseként, Máté az „Év sportolója” kitüntetést kapta a március 15-e alkalmából rendezett városi ünnepségen. Még ott a helyszínen, a kitüntetés részeként kapott ötvenezer forintos sportszer utalványát Gyermekközpontunknak adományozta.

Ahogy Máté édesapja a díjátadó után fogalmazott: „Ezzel a felajánlásunkkal szeretnénk olyan gyerekeknek segíteni, akiknek sajnos nem adatik meg a támogatói családi háttér. Kérjük, fordítsák ezt az utalványt a Károlyi István Gyermekközpontban élő gyerekek egészségnevelésére és jókedvére!„
Az ünnepségen intézményünket Vámosi Péter otthonvezető képviselte, aki meghatottan fogott kezet Mátéval. Mint mondta: nem is emlékszik, hogy az intézmény történetében volt-e hasonló felajánlás.

Az adomány „eszmei” értékét növeli, hogy Máténak és szüleinek egyébként – azon kívül, hogy a Gyermekközpont szomszédságában, Fótligeten laknak – semmilyen egyéb kötődése nincs az intézményünkkel.
 
Köszönjük szépen ezt a nagylelkű felajánlást!

A Kárpáti család leve itt olvasható.

Károlyi István Gyermekközpont

 

 

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.