A Zala Megyei Kormányhivatal, a Zala Megyei Önkormányzat, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zalai Megyei Kirendeltsége, valamint a Zalaegerszegi Tankerületi Központ a szabad sajtó napja alkalmából sajtóreggeli keretében köszönte meg a zalai média munkáját.

A magyar nép becsületének fenntartása, a szabadság megszilárdítása mindannyiunk hivatása. Közös feladat és kötelesség. A miénk, akik közintézményeket, hivatalt vezetünk, és az önöké, akik tájékoztatják az állampolgárokat, tudósítanak, véleményt közölnek – mondta köszöntőjében dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, kiemelve: akik 1848-ban tiltakozni mentek, nem fordultak szembe a magyarok érdekeivel, s nem egy idegen hatalomért álltak ki. Ma ugyanazt szeretnénk, mint akkor: magunk dönteni a sorsunkról.


1848-ban a történelmi tetteknél jelen voltak az újságírók, s ez ma sincs másként: munkájuk szükséges ahhoz, hogy az állami döntések eljussanak a polgárokhoz. A mi közös munkánk Zalában példaértékű, hasznos együttműködés – mondta végezetül a kormánymegbízott.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy az állami intézmények munkatársai a közjó szolgálatában tevékenykednek, melynek sikeréhez a sajtó munkatársai is hozzájárulnak.

Forrás: SZGYF Zala Megyei Kirendeltség

 

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.