Tájékoztató fórum Zalában
Az SZGYF Zala Megyei Kirendeltsége 2018. március 6-án tájékoztató fórumot szervezett az EFOP-1.1.1-15-2015-00001 azonosítószámú „Megváltozott munkaképességű emberek támogatása” kiemelt projekt megvalósításról, s a munkáltatók előtt még nyitva álló támogatási lehetőségekről.
A rendezvényen Vigh László országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, amelyben beszámolt az ország gazdasági fejlődéséről és a megyeszékhelyen épülő járműipari tesztpálya várható gazdaságélénkítő hatásairól. Vigh László egyebek között kiemelte, hogy a magyar gazdaság annyira jó állapotban van, hogy már nehéz a munkáltatók igényeinek megfelelő létszámú munkaerőt megtalálni. Ez a körülmény is arra sarkallhatja a munkaadókat, hogy minél nagyobb arányban foglalkoztassanak a vállalkozások megváltozott munkaképességű embereket is.
Györe Edina, az SZGYF Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója a saját intézményükben e téren szerzett kedvező tapasztalatokról is szólt, kiemelte a támogató munkahelyi attitűd fontosságát, bátorította továbbá a megjelent intézmények, szervezetek képviselőit, hogy minél többen kapcsolódjanak be a programba. Mint mondta, a megváltozott munkaképességűek munkaerőpiacra való visszajuttatását segítő EFOP-1.1.1-15 projektben Zala megyében jelenleg 420 megváltozott munkaképességű személy vesz részt, de közel 600 főre tervezik emelni a létszámukat. A programrésztvevők közül eddig támogatás nélkül, a projekt szolgáltatásainak köszönhetően 132 fő helyezkedett el, támogatott foglalkoztatás segítségével pedig 159 ügyfél talált munkát.
A kiemelt projektet Daczi Péter szakmai vezető mutatta be részletesen, s egyebek közt elmondta, a projekt legfőbb célja a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésének és tartós munkavállalásának elősegítése. A 2019. május 31-ig tartó, összesen 12 milliárd forint támogatottságú programba országosan 13 ezer főt kell bevonni.
A szakmai vezető részletesen bemutatta a munkáltatók rendelkezésére álló támogatási lehetőségeket, ezt követően Gáspár Lívia, a Kolping Gondozási Központ intézményvezetője a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása során szerzett tapasztalatairól beszélt.
A Zalaegerszegi Televízió beszámolója a fórumról az alábbi linken érhető el:
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság