Nemcsak a Balatonnál kínálunk önfeledt pihenést

A SZGYF 2015 tavaszán indította el integrált üdültetési rendszerét, amely az elmúlt években Magyarország legszebb tájain kínált gondtalan kikapcsolódást ellátottaink és dolgozóink számára. A tavalyi szezonban 13 üdülőnkben több mint kétezer ellátottunk pihenhetett aktívan, a vendégéjszakák száma pedig meghaladta a tízezret.

Gyermekvédelmi intézményből 1752, szociális intézményből pedig 433 ellátottunk érkezett nyaralóinkba. Dolgozóink is több mint ötezer vendégéjszakát tölthettek el üdülőinkben.

Hat házunk található a Balaton-partján, négy közülük Zamárdiban. A balatonlellei és a balatonkenesei üdülők különlegessége, hogy mindkettő közvetlenül a part mellé épült.

Néczin Marianna tavaly, hat év után először tudott együtt nyaralni halmozottan sérült kisfiával Zamárdiban.

- Nagyon megörültem, hogy Zamárdiban akadálymentes az épület – mondta az édesanya. - A másik fontos kérdés az étkezés megoldása volt számunkra, mert a fiam csak pépeset ehet. A szakácsok nagyon segítőkészek voltak. Kérdezték, hogy mit és hogyan szoktam főzni Tominak, és úgy készítették el ők is.

Édesanyja szerint Tomi nagyon jól érezte magát Zamárdiban, kényelmes volt a szoba, fürdött a Balatonban, s nagyokat aludt a friss levegőn.

A zamárdi üdülő 2011 óta ad otthont a Varázscsepp tábornak.

–  Ezek a táborok és a tánc sok mindent megváltoztattak az életemben – mesélte Norbi. – Itt jó a társaság, sok helyre elmegyünk, mindenki jókedvű. Tíz éve vagyok benne a gyermekvédelemben. De örülök annak, hogy bekerültem. Itt olyan dolgokat kaptam, amelyekben egyébként nem részesültem volna.

A kikapcsolódásra vágyók azonban nemcsak a magyar tenger partján élvezhetik a pihenést, hiszen hazánk számos szép városában és természeti kincsben gazdag táján épült üdülőnk. Szívesen látjuk vendégeinket Debrecenben, Egerben, Komáromban, Nagyharsányban, Bogácson és a tavaly megnyílt zalaszentlászlói üdülőnkben is.

Utóbbi nagy népszerűségnek örvend a szociális ellátottak körében is. A Bács-Kiskun Megyei „Bárka" Integrált Szociális Intézmény Tompai Otthonának lakói nemcsak azt írták bele a vendégkönyvbe, hogy szép a környezet, hogy finomak az ételek, hanem külön kiemelték azt is, hogy kellemes kirándulásokat tettek a környéken, így ellátogattak a sümegi várba is.

Hegedűs Lajos, a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthonának lakója tavaly életében először volt a Balatonnál:

- Korábban sokat olvastam a Balatonról, elképzeltem, milyen lehet, de amikor ott álltam a tó partján, minden feledésbe merült. A látvány, az átélt élmények, a baráti közösségek, melyek ott szövődtek, felülírták az elképzeléseimet. Örülök, hogy részese lehettem ennek a csodának.

A Heves Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Egerszalóki lakásotthonának lakói tavaly két élménnyel teli hetet töltöttek Bogácson, az SZGYF üdülőjében. Az erdei környezet, a környék látnivalói, és persze a bogácsi strand medencéiben való csobbanás mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek önfeledten élvezhessék a nyár örömeit.

Az idei szezonban is a tavaly már alkalmazott foglalási rendszer működik. Először az SZGYF ellátottai és az őket kísérő intézményi alkalmazottak jelentkezhetnek a turnusokra. Ezt követően pedig dolgozóink foglalhatnak maguknak szállást. Az ellátotti turnusokra 2018. március 7-én 10 órától március 20-án 14 óráig fogadjuk a jelentkezéseket. A turnusos foglalás lépéseiről, menetéről, határidejéről és a jelentkezés módjáról minden információ elérhető az Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapján, a „Turnusok” menüpont alatt, a https://udules.szgyf.gov.hu/?page_id=2243 linken.

Az SZGYF honlapján részletesen olvashatnak az egyes szállások szolgáltatásairól is.

Éljenek a lehetőséggel, pihenjenek az SZGYF üdülőiben!

Kresz László kommunikációs vezető
SZGYF Központ Főigazgatói Iroda

 

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.