Minden kis lépés a jó felé számít
Boros Lajost, a Baptista Szeretetszolgálat missziós munkatársát jókedv és harmónia lengi körül, aki először találkozik vele, meg sem fordul a fejében, hogy megjárta az élet sötét oldalát. Története példa arra, hogy a legelveszettebbnek hitt élethelyzetekből is ki lehet jönni és van esély jó útra térni.
Tavaly az Aszódi Javítóintézet lakóinak karácsonyi műsorát hallgathatták meg a főigazgatóság munkatársai az SZGYF földszinti termében. A fiúk olyan dalokat adtak elő, amelyek szeretetről, reményről, útkeresésről és az Istenbe vetett hitről szóltak. Vezetőjük, Boros Lajos, ahogyan akkor is mondta, „rovott” múlttal rendelkezik. Egy nagyon hosszú börtönbüntetésen van túl, különféle bűncselekményekért összesen huszonkét évet ült megszakítás nélkül. Múltja és börtönben eltöltött évei miatt kevés esélye lett volna arra, hogy szabadulását követően visszailleszkedjen a társadalomba. Boros Lajos élete azonban gyökeres fordulatot vett 1994-ben, amikor másfél év börtönfogság után megtért. Mint mondja, a rácsok mögött lelt szabadságra, ott találta meg a boldogságát. Közben szakmát tanult, keramikus lett.
Amikor 2015-ben szabadult végérvényesen szakítva az egykori bűnös múltjával 56 évesen kezdett új életet. Azóta családot alapított, gyermeke született és rendezett körülmények között él.
Jelenleg a Tahitótfalui Baptista Egyházközség főállású missziós munkatársaként járja az országot, hogy a hit erejéről beszéljen arról, ahogyan az képes gyökeresen megváltoztatni egy ember személyiségét. Megtérését már több száz rendezvényén osztotta meg a hallgatósággal. Szólt a fiatalokhoz is, a börtönben töltött utolsó hét-nyolc évben egy bűnmegelőzési program részeként többször járt iskolákban „dramatizálni” a rabságot, „életszagúvá” tenni a börtönvilágot és beszélni a megtéréséről. Közel él Aszódhoz, többek között ez adta az indíttatást számára ahhoz, hogy segítsen a javítóintézetben élő jogerősen elítélt fiataloknak.
Miért járna be, mi lenne a foglalkozásának a koncepciója, kérdezték tőle, amikor felkereste az Aszódi Javítóintézetet. Élettörténetét szeretné megosztani a fiatalokkal azt, hogy a legreménytelenebb élethelyzetekből is fel lehet állni, válaszolta. Kezdetben havi egy alkalommal látogatta a javítóintézet pszichopedagógiai csoportját, vitte a Szentírást, evangéliumi történeteket és énekeket tanított egy órában, ahogyan teszi azt ma is.
Tizennégy és húsz év közötti fiataloknak tart foglalkozásokat tíz-tizenöt fős csoportokban, amelyeken három nevelő és egy pszichológus is jelen van. Mint mondja, ezek nagyon csendes alkalmak. Először egy éneket tanulnak, majd elgyakorolják azt a kettőt-hármat, ami már megy. Az éneklés után 10-15 perces igei üzenet hangzik el. Gyakran Dávid és Góliát vagy Salamon történetéből, amelyek érdekesek a fiataloknak. Sok helyen jár, a hitbéli megtapasztalásait is megosztja a fiúkkal. Az ünnepek közeledtével, mint például húsvét és karácsony előtt, az úgynevezett felkészülési időszakban az intézetben töltött órái megszaporodnak. Több mint ötszáz evangéliumi éneket ismer, ezek közül választja ki az adott alkalomnak megfelelőket. Akik látták, illetve ismerik ezeket az alkalmakat pozitívan állnak ahhoz, hogy egy börtönviselt ember foglalkozik a javítóintézetben a fiatalokkal. Ráadásul a fiúk körében is egyre kedveltebbek a foglalkozások. Boros Lajost ezekkel kapcsolatban kérdeztem.
– Milyennek látja a fiatal bűnelkövetők esélyeit?
– Azáltal, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők javítóintézetbe kerülnek, esélyt kapnak arra, hogy viselkedésükön változtassanak. Nagyon nehéz terület, de nem haszontalan tizenhárom és húsz évesek felé szolgálni. A kamaszkor amúgy is nehéz, mindennaposak a „majd én megmutatom, megmondom, nekem ne mondja meg senki, mert én jobban tudom” kijelentések. Az én bűnözőmúltammal, azzal a börtönben töltött rengeteg évemmel, amikor elmondom az élettörténetemet, a megtérésemet, az kizökkenti ezeket a fiatalokat abból az elfásult látásból, ami a vallásosságot jellemzi. Odafigyelést és csendességet ad, és talán Isten ezt használja. A megtérés a bűn extrém mélységéből független a körülményektől, hiszen én sem akkor lettem boldog, amikor 2015-ben szabadultam, hanem 1994-ben, amikor találkoztam Krisztussal. Mi úgy gondolkodunk Istenről, mint az emberekről, van öt érzékszervünk, amivel felfogjuk a világot. Isten lélek, őt nem lehet látni, de a valóság és az ő bűnhöz való viszonya egészen más, mint a miénk. Mert a világ szereti a bűnt, meg kell nézni a televízió-csatornákat, akár nyíltan, akár burkoltan ezt közvetítik, a bűnöst viszont gyűlöli, hiszen kell valaki, akire mutogathatunk, hogy rosszabb mint mi. Istennél mindez fordítva van: ő a bűnt eltaszítja, a bűnös embert magához öleli és kész megbocsátani neki.
– Milyen kérdéseik vannak a fiataloknak, miről beszél nekik?
- Bibliai kérdések, amiket nem értenek, és vannak a börtönnel kapcsolatosak. A Szentírásban sok erkölcsi és morális tanítás van, többek között hogy hogyan viszonyuljunk embertársainkhoz és a társadalomhoz. Biztatom őket, hogy próbálják önmagukra vonatkoztatni ezeket a tanításokat, keressenek egy evangéliumi gyülekezetet, és ha onnan kerül ki a baráti körük, az már oltalom számukra. Igyekszem nem kiszínezve lefesteni a börtön világát, ahogyan azt sokan teszik, hanem a maga sivárságával. A poloskákkal, a közös fürdőkkel, a motozással és a horkolással együtt. A börtön nem egy jó hely, ahogyan a börtöntörténetek sem azok. Azt hiszem az én élettörténetem jó példa arra, hogy ne járjanak egy olyan életutat, amilyet én jártam, hanem kamaszkorban 14-15 évesen változtassanak az életükön. Beszélek a rossz társaságról, arról hogy nem mindegy kivel bandázik, kivel beszél és ossza meg a belső kincseit. Ki az, aki kihasználja és ki az, aki a segítségére van. A jövőre nézve próbálok útmutatást adni és mindig a jóra biztatom őket. Bízom benne, hogy nyomot hagyok bennük, kapok visszajelzéseket azt követően is, hogy elhagyják a javítóintézetet.
– Az indulatok kezeléséről mit gondol?
– A Szentírás központi üzenete a megbocsátás, hogy ne legyen bennük harag, ne legyen bennük gyűlölet, engedjük el ezeket. Ha nem tudjuk megtenni, akkor vigyük az Isten elé, imádkozzunk élő szóval, nem betanult szöveggel. Úgy gondolom, minden kis lépés a jó felé számít. Egyik kedvelt történetem a következő: a mexikói tengerpartra a csillaghalakat kiviszi a dagály, ilyenkor a fövenyen milliószámra sínylődnek ezek az apró élőlények. Egy kisgyerek megy az óceánparton és mindig fölvesz egyet és bedobja a vízbe. Amikor az őt kísérő felnőtt meglátja azt a temérdek halat és, hogy fiú egyet-egyet visszadob a vízbe, azt kérdi tőle: nem gondolod, hogy hiábavaló a munkád? A fiú felvesz még egyet és ránéz, miközben bedobja a vízbe azt mondja: fogadjuk, hogy ennek az egynek nem az. Én úgy tértem meg, hogy hallottam Isten üzenetét, nagyon sokszor lepattant rólam, de egyszer a szívemmel hallottam meg azt. Azóta rendeztem az életemet, fantasztikus érzés, hogy nem iszom, nem dohányzom, nem bűnözök, nem beszélek obszcénul és békesség van bennem. Ez az Isten kegyelme.
– Ön szerint mitől válhat egy gyermek fiatalon bűnözővé? Elősegítheti ezt a szeretethiány?
– A szülők többnyire igyekeznek jóra nevelni a gyermeküket, de a rossz társaság, a drogozás, az alkoholfogyasztás vagy éppen a bűnözés miatt a fiatal élete vakvágányra futhat. Az embernek van hajlama a rosszra, de nem biztos, hogy ez egy örökség. Lehet, hogy az én életemben az a törés, amikor a nővérem 15 évesen öngyilkos lett, az okozott egy olyan lelki traumát, egy mély deformációt, amit nem vettem észre és ez valahol a bűnözésben csapódott le. Sokan azért fordulnak önmaguk ellen, mert nincs önbecsülésük, értéktelennek tartják az életüket, márpedig Isten nem így nézi. Azt mondja, mindennek értékét az határozza meg, hogy mit fizetnek érte, az ember életéért Krisztus fizetett, nem arannyal és ezüsttel váltotta meg Isten az embert, hanem drága véren, tehát az ember értékes. Amikor ezeket az alapigazságokat az ember belül megéli, akkor átértékelődik az egész élete. Én azt gondolom, hogy minden ember az egész világon arra vágyik, hogy szeressék. Isten szeretete egy egészen más szeretet, aki ezt megismeri, annak a boldogtalanság megszűnik az életében.
– Számadást készítve és visszagondolva az elmúlt évtizedekre a mostani énjével változtatna-e a múltján?
– Nehéz kérdés, mert a mostani életemet nem cserélném semmiért: a gyermekemet, a feleségemet, a munkámat, az otthonomat, az Istennel való közösségemet. Isten megengedte, hogy azon az úton járjak, amit én választottam, ugyanakkor a javamra fordította, mert azt használja a szolgálatomban, ami a múltamból való. Nehéz kérdés, hogy mostani énemmel hogyan döntenék, mert ha azt mondom, hogy húszévesen, de jó lett volna megtérni, de akkor most miről beszélnénk?
Gajdos Erzsébet Borbála kommunikációs referens
SZGYF Főigazgatói Iroda