Látogatás az első magyar Barnahusban
A gyermekek családtagtól elszenvedett szexuális bántalmazása olyan téma, amelyről a társadalom nagy része nem akar hallani, miközben az áldozatok száma hazánkban is növekszik. A szakemberek az izlandi Barnahus-módszer segítségével Európa-szerte a gyermekbarát igazságszolgáltatásért munkálkodnak.
A szó magyarul gyermekházat, a módszer pedig egy, az eddigieknél sokkal tapintatosabb viszonyulást jelent az érintettekhez. Hazánkban 2016 novembere óta kísérleti programként Szombathelyen, a Vas megyei TEGYESZ épületében működik az első ilyen magyar ház. Pados Zsolt a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatójával és Lazáry Györgyné igazságügyi és klinikai szakpszichológussal beszélgettem az indulásról és a módszer jelentőségéről.
Mi hívta életre Szombathelyen ezt a kezdeményezést és hogyan fogadta a város?
Pados Zsolt: – A legnagyobb erő ebben a még egyelőre kísérleti programként működő kezdeményezésben az, hogy alulról szerveződő összefogással jött létre, amelyet civil szervezetek, szakszervezetek, egy egyházi közösség, a város, magánszemélyek, cégek egyformán a magukénak éreztek. A fenntartó, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a működéshez szükséges helyet és munkatársakat is biztosít hozzá. De ahhoz, hogy elindulhasson, egy intenzív érzékenyítési folyamatot kellett elindítani a városban és a megyében. Gyermekvédelmi konferenciákat szerveztünk, kiadványokat készítettünk, promóciós filmeket vetítettünk, felkészítettük a védőnőket. Ami a legfontosabb, hogy egy olyan lehetőséget teremtettünk, amely által a gyermekek mindenek fölötti érdeke a szexuális abúzus után is érvényesül. Ezt a fontos kitételt sajnos nem minden szervezet tartja szem előtt.
„A gyermekek mindenek fölötti érdeke” szép gondolat, de valóban meg lehet valósítani?
– Kétkedő hangok mindig vannak, itt is voltak. Minden újítást kísér egyfajta bizalmatlanság. Jómagam is ismerem ezt az érzést. Az 1997-es gyermekvédelmi törvény megszületése idején, amikor arra kértek bennünket, hogy a veszélyeztetett gyermekek elhelyezésekor a szülők véleményét is kérdezzük meg, egyáltalán nem hittem abban, hogy ez működhet, hiszen maguk a szülők a veszélyeztetők. Azt gondoltam, ez a kezdeményezés biztos kudarcra van ítélve, de tévedtem. Legalábbis itt, Vas megyében sikerült párbeszédet folytatnunk. A Barnahus ügye is hasonló. Egyes szervezetek nem hiszik el, hogy lehet másképp viszonyulni a kérdéshez. De én hiszek abban, hogy ezekkel a remek szakemberekkel, akik itt dolgoznak, sikerül az áttörés. Nagyon örülünk annak, hogy a gyermekvédelem is felkarolta ezt a kezdeményezést. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy milyen kiszolgáltatottak a kiskorúak. Az igazságügynek az a legfontosabb, hogy az igazságot kiderítse, a bűnöst megbüntesse, de az, hogy közben mi történik, milyen újabb sérelem éri ezeket a gyerekeket, az elsikkadhat. A Barnahus elsődleges célja, hogy az érintettnek csak egyszer kell elmondania azt, ami vele történt. Így nem kell többször átélnie az abúzust. És mindez olyan környezetben zajlik, amely valóban gyermekbarát.
Barátságos környezet, a terápiát segítő speciális babákkal
Ugyanakkor nemcsak egyes szervezetek viszonyulásán kell változtatni. A társadalmi közbeszéd vagy annak hiánya, a média szerepe is fontos, vagy fontos lehetne…
– A társadalom nagy része elfordítja a fejét. Viszont a másik véglet az, ahogyan a bulvármédia kezeli a témát. Szenzációt keres benne, a gyermeket használja, aztán eldobja. De ezek az esetek nem szenzációk, hanem tragédiák. A gyermek nem tárgy, hanem segítségre szoruló ember. A szexuális abúzusról nem szabad hallgatni, de igen kártékony az is, ha példányszámnövelő cikktéma válik belőle. Az arany középutat kell megtalálni.
Ön régóta dolgozik a gyermekvédelemben. Korábban hogyan kezelték ezeket az ügyeket?
– A jó szakemberek mindig is észrevették, ha ilyesmi történt. De még öt-tíz évvel ezelőtt is az volt a jellemző, hogy inkább elsimították az ügyet, hogy a gyermeknek ne okozzanak még nagyobb lelki traumát. Hiszen az ilyen bűncselekmények felgöngyölítéséhez bíróságra kell járnia, a hozzátartozók részéről atrocitás érheti, így még jobban kikészül attól, hogy folyamatosan beszélnie kell a történetekről. Ritka volt az olyan eljárás, amelyet egyáltalán elindítottak. De nem a szakemberek érzéketlensége miatt, hanem éppen ellenkezőleg. Ugyanakkor sokaknak okozott ez lelkiismeret-furdalást. Mindenki érezte, nem ez a megoldás, hiszen a gyermekeknek valódi segítséget kell nyújtani, a bűnösöket meg kell büntetni, az áldozatokat pedig meg kell védeni. És ami nagyon fontos: a terápiában meg kell őket gyógyítani, hogy teljes életet tudjanak élni, egészséges felnőtt váljék belőlük és ne örökítsék tovább a bűnt.
A szoba, ahol meghallgatják a gyermekeket
Ezt ismerték fel húsz évvel ezelőtt az izlandi szakemberek?
Lazáry Györgyné: – A Barnahus-módszer létrejötte egy paradigmaváltás eredménye. Ezt a szót sajnos többször használjuk, mint amennyiszer alkalmazzuk. De ha valahol, akkor a gyermekvédelem területén komoly gondolkodás- és szemléletváltásra van szükség. Meglátásom szerint, Magyarországon 8-10 év kell még ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Hazánk is aláírta 1997-ben az ENSZ Gyermekjogi Egyezményt, amely az emberiség történetében először fogalmazta meg ezt az egyszerű mondatot, amelyet már igazgató úr is idézett, vagyis: „A gyermekek mindenek felett álló érdekét biztosítják az ENSZ tagországai minden területen.” Ennek a mondatnak az értelmezése azonban egyes területeken még mindig várat magára. Pedig azért is lenne nagyon fontos komolyan venni ezt a vállalást, mert az egyezmény arra is felhívta a figyelmet immár húsz évvel ezelőtt, hogy lesznek olyan tagállamok, amelyekben drasztikusan csökkenni fog a születések száma. Magyarországot is közéjük sorolták. És tény, sok felmérés bizonyítja, hogy a közeljövőben nyolcmillióra fog csökkenni a hazai lakosság. A gyermek érték.
Lazáry Györgyné igazságügyi és klinikai szakpszichológus
Mi a legfőbb akadálya annak, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdeke érvényesüljön?
– Negyvennégy éve dolgozom pszichológusként, az utóbbi hét évet a gyermekvédelemben töltöttem. Folyamatosan abba ütközöm, hogy ez a terület a szülő érdekét is képviselni akarja. A kettőt azonban olykor nem lehet együtt, mivel a gyermek és a szülő érdeke sokszor ellentétes. Például, ha súlyos érzelmi elhanyagolás miatt (ez is abúzus és bűncselekmény) feljelentést teszünk, akkor a gyámhivatal mondhatja, hogy a szülő a maga módján szereti a gyereket. Ez a kettős norma figyelhető meg akkor is, amikor azért nem adható örökbe egy gyermek, mert a szülő nem mond le róla, ugyanakkor nem is törődik vele. Ezért a gyerek a rendszerben ragad, holott szerető, örökbefogadó családban is nevelkedhetne. A legjobb az lenne, ha az örökbefogadás eljárását gyorsabbá és könnyebbé tennék, hiszen nagyon sok a jelentkező, csak itt Vas megyében is.
A Barnahus miképp segít abban, hogy ez a mindenek felett álló érdek érvényesüljön? Miben különbözik a néhány éve a rendőrségeken is kialakított gyermekbarát kihallgató szobáktól?
– A rendőrségek és később a bíróságok épületeiben 2013-tól kezdve alakították ki ezeket a helyiségeket, de sok esetben a berendezés, a gyermekre gyakran nyomasztóan ható közeg ugyanaz maradt. Sajnos nem kérdezték meg a pszichológus kollégákat, hogy ezeket a szobákat hogyan lehetne a legcélszerűbben kialakítani. Jártam olyan épületben, ahol a bántalmazott kisgyermeknek bilincsbe vert rabok mellett kell elhaladnia a gyermekbarát szobáig. Ugyanakkor az, hogy az Igazságügyi Minisztérium felismerte, hogy ilyen helyiségekre szükség van, nagyon fontos. Igaz, bizonyos értelemben gátolja is a munkánkat, mivel mondhatják, hogy ránk már nincs szükség. Csakhogy a Barnahus nemcsak abban különbözik ezektől a rendőrségi és bírósági terektől, hogy barátságosabb, hanem a módszereinkben is.
Japán keramikusok nagy gonddal készítik vázáikat.
Ha égetés közben egy megreped, széttörik,
nem dobják ki, hanem arannyal összeragasztják.
A szombathelyi Barnahus munkáját is egy ilyen váza szimbolizálja
Milyen módszerek ezek?
– Az első és legfontosabb, hogy a gyermeknek csak egyszer kell elmondania egy klinikai szakpszichológusnak, aki igazságügyi pszichológus is, hogy mi történt vele. Ez nagy különbség, főként, ha tudjuk, hogy a bevett eljárás ma egészen másképp zajlik.
Mi a szokásos gyakorlat?
– Az anyuka a gyerekkel feljelentést tesz a rendőrségen. A rendőrség kapujában egyszer el kell mondani, hogy miért jöttek. A rendőr szobájában ismét fel kell idézni az esetet. Ezt követően elindul a nyomozás. Utána újból vallomást kell tenniük. Minél kisebb a gyermek, annál kevesebb kérdésre tud válaszolni. Az egészen kicsik a hol? és a kivel?- kérdésre tudnak csak felelni. A rendőrök gyakran kronológiai sorrendben szeretnék hallani a történeteket. A legkisebbeknek még időfogalmuk sincs. A gyámhivatalban szintén el kell mondaniuk, hogy fel lehessen függeszteni a kapcsolattartást a zaklató féllel. Az igazságügyi orvosi vizsgálatra gyakran maga az abuzáló gondviselő viszi el a gyereket, aki benn is maradhat a meghallgatáson. Ilyenkor a gyermek fél elmondani az igazságot, vagy ha mégis megteszi, akkor a gondviselő nem írja alá. Ekkor újabb vizsgálat következik. Vannak olyan gyerekek, akiket öt pszichológus-szakértő is megvizsgál. Vagyis ötször kell újra átélnie a történteket, öt különböző helyen, illetve öt idegen személynek. A másik probléma az, hogy mire az áldozat gyermek-nőgyógyászati vizsgálatát elrendelik, addigra a testi sérülés begyógyul. A Barnahusban orvosi vizsgálóval is rendelkezünk. Fontos, hogy mi az eset után néhány hétig terápiával is kísérjük és segítjük a gyermeket.
Korszerű és gyermekbarát orvosi vizsgáló
Horváth Judit, a Barnahus művészetterapeutája
Ha egy kisgyermek Önökhöz kerül, mi történik itt vele?
– A meghallgató szobában elmondja, hogy min esett át. A beszélgetést két kamera is rögzíti. Az egyik felvétel azt bizonyítja, hogy míg a beszélgetés zajlott, a helyiségbe nem jött be, és onnan nem ment ki senki. A másik kamera a gyermek nonverbális gesztusaira fókuszál. A mellettünk lévő monitoringszobában látható, ami idebent zajlik. A felvételt DVD-ére kiírjuk és jegyzőkönyv is készül. Az anyagot megőrizzük, illetve a rendőrségre küldjük. A felvételt a rendőr és a kihallgató pszichológus többször is megnézik együtt. Utána pedig Horváth Judit kolléganőnk művészetterápia segítségével foglalkozik a gyermekkel. Ha újabb kérdés merül fel, akkor ide jön vissza a kicsi és csak azt az egy kérdést teszi föl ugyanaz a szakember neki. A rendőrség a gyanúsított után nyomoz a saját szabályai szerint. Amikor elindítják a nyomozást, akkor itt hallgatjuk meg a szülőt, aki a feljelentést tette. Három héten belül összehívjuk az összes tagot, aki a jelzőrendszerben tevékenykedik (védőnők, pedagógusok) és beszélgetünk a gyerekről. Ez azért fontos, mert ebben a kötetlenebb beszélgetésben a résztvevők sokkal könnyebben megnyílnak és olyan információkkal is szolgálni tudnak, amelyek a bíróságon, egy feszélyezett helyzetben tanúként nem biztos, hogy eszükbe jutnának.
Ezek szerint ez a módszer hatékony együttműködést is jelent az igazságszolgáltatással…
– Igen, összeadjuk a tudásunkat. Sokszor a rendőr mondja ki, hogy nyomozati szempontból megvan a gyerek vallomása, mivel a felvételen látottak és hallottak meggyőzőek. Ugyanakkor az is fontos, hogy a Barnahusban dolgozó szakember klinikai szakpszichológus, igazságügyi pszichológus is legyen, és nem árt a tapasztalat sem. Ha ez a három megvan, akkor az igazságszolgáltatás bízhat abban, hogy képesek vagyunk kiszűrni, hogy a gyermek igazat mond-e vagy emlékeit a fantáziája szülte elemekkel cseréli fel. De minden ide betérő gyermekhez úgy viszonyulunk, hogy nem kérdőjelezzük meg azt, amit mond. Ha a Barnahus épületére kitehetnénk egy táblát, amely a leginkább összefoglalja a hivatásunkat, akkor ez állna rajta: Itt hiszünk a gyermeknek.
Koncz Veronika kommunikációs referens
SZGYF Főigazgatói Iroda