Latin kategóriában állhattak dobogóra a mátészalkai táncosok
Újabb sikert ért el a korábban már a Varázscsepp Országos Tehetségkutató Versenyt is megnyerő Varázscipők tánccsoport.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ mátészalkai táncosai ezúttal Nyíregyházán mérettették meg magukat és latin kategóriában második helyezést értek el.
Az „Abigél” Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola Szakképző Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégiuma idén február 10-én rendezte a már hagyományosnak számító, Abigél „Ünnepeink” Formációs Táncversenyt.
Az intézmény már évek óta megrendezi a versenyt, amelyen az ott dolgozó táncpedagógusok diákjai mérhetik össze tánctudásukat a legkisebbektől a legnagyobbakig. A verseny egyik fontos eleme, hogy a fellépők egymástól is tanulhatnak.
A Varázscipők tánccsoport már több alkalommal szerepelt ezen a versenyen. Tánctanáruk, Varga Gyula idén két koreográfiával nevezte be a gyerekeket, akik nagyon örültek a lehetőségnek. S bár a tánccsoport tagjai már gyakorlott fellépők, hiszen számtalan rendezvényen megmutatták már magukat, a színpadra lépés előtt bennük is nagy volt az izgalom és az aprólékos készülődés során is a tökéletes előadásra koncentráltak.
Az izgalmaikban osztozott Repelik Anikó intézményvezető asszony is, aki szinte az összes fellépésükre elkíséri a táncosokat. Így volt ez most is, és a háttérből érezhető biztató drukkolás sokat jelentett az egyébként tehetséges és ügyes gyermekeknek.Az eredmény így nem is maradt el: a Varázscipők tánccsoport latin kategóriában a második helyet szerezte meg.
A táncosok büszkén vették át az oklevelet és a serleget, ami újabb bizonyíték arra, hogy a kitartó munka meghozza az eredményét, s a díjakkal elégedetten tértek haza Mátészalkára, hogy továbbra is példaként álljanak közösségük előtt.
Csekk János társadalmi kapcsolatokért felelős referens
SZGYF Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kirendeltség