Előadás a József Attila Színházban
A Heves Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Mónosbéli, Egri és a Fészek Gyermekotthonának gyermekei és munkavállalói színházba látogattak február 11-én.
Az előadás megtekintését a Nevelőközösségek Nemzetközi Szövetsége a Magyar Gyermekekért (NENESZ)támogatta. Az érdeklődők a József Attila Színházban a Lucifer Show két felvonásos előadását tekintették meg. A XX. századot bemutató történelmi revühöz az előadás előtt kulisszajárással egybekötött történelemóra kapcsolódott.
A show során Lucifer úgy mutatja meg a sorsfordító napokat Ádámnak és Évának, hogy azokról kiderüljön, tulajdonképpen mind a nagy „showtime” részei. A századforduló szilvesztere a vurstliban, a trianoni szerződés aláírásának napja egy orfeumban, a nyilas hatalomátvétel egy bordélyban, Rákosi Mátyás születésnapja egy üzemi rendezvényen, a szovjet csapatok november 4-i bevonulása egy vidéki szálloda éttermében, a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai inváziója az Ifjúsági Parkban éri az első emberpárt, de ők „valami miatt” sosem lehetnek egymáséi. A hat történet közben több tucat korabeli dalt is hallhattunk.
A kulisszajárás során gyermekek és felnőttek egyaránt felmehettek a színpadra, és úgy láthattuk a nézőteret, ahogyan előadás közben a színészek. A történelmi korszakokat átölelő előadást követően újabb tapasztalattal és élményekkel gazdagodva indult haza a kis különítmény.
Nyesőné Maksa Erika
gyermekotthon-vezető