Farsang az Időskorúak Otthonában

Nagylózsi telephelyünkön 2018. február 7-én rendeztük meg hagyományos farsangi mulatságunkat. Arra nem számítottunk, hogy pont ezen a napon fog megérkezni az idei tél leghavasabb napja, négy óra alatt tíz centiméter hó esett.

Kicsit féltünk, hogy ebben az időben lakóink nem mernek átjönni a kastélyépület aulájába, ahol megrendeztük vidám összejövetelünket, de szerencsére a hó ellenére is sokan részt vettek rendezvényünkön.

Már napokkal korábban lakóinkkal közösen feldíszítettük a helyszínt. Hetekkel ezelőtt elkezdődtek a próbák. Vidám jelenettel, énekkel, verssel készültek fellépőink. Többen egy egész jelenetet betanultak kívülről a Sas kabaréból. Eleinte nem bíztak magukban, de a próbáknak köszönhetően mindegyikük kiválóan megtanulta szerepét.
„Házi költőnk” Koller Sanyi bácsi ez alkalommal is új verssel kedveskedett nekünk.

Koller Sándor: Farsangra

Szeretettel köszöntöm, vendégeinket, a meghívottakat
Ürítsék egészségünkre poharaikat.
Nem mondok le a régi szokásomról,
Verset írok a vidám farsangunkról.
Előttünk az illatos, vaníliás fánk,
Illatával, alakjával mosolyog ránk.
Nem tudom hagyni, bele harapok,
Közben a készítőnek köszönetet mondok.
Fogyasszon mindenki belőle.
Isten áldásával, jusson jövőre.

Idén volt jelmezes felvonulás, fánk, és természetesen nem hiányozhatott a délután fénypontja, a bál sem. Vidáman ropták a táncot a jelenlévők, visszaemlékezve a régi időkre, újra fiatalnak érezvén magukat.
Megérte a sok munka, a fáradozás, hiszen boldog, mosolygós arcokkal találkozott csak az ember, bármerre járt!

Nagy volt a jókedv, mindenki önfeledten szórakozott, jóízűen fogyasztották el a farsang süteményét a porcukros fánkot, majd következett a tánc. A vidám hangulat kiváló terápiának bizonyult. A nevetés, a zene, és a mozgás öröme együtt segítette lakóink mentális gondozását is.

Szabóné Németh Mária intézményvezető
Időskorúak Otthona Nagylózs

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.