Ruhát és játékokat adományoztak

A Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete, valamint a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete összefogva mintegy kétszáz kilogramm ruhát és játékokat adományozott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége intézményeinek.

Az egyesületek vezetői az adományt 2018. február 2-án adták át a Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény, a Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény ellátottai, valamint a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat szakmai egységeiben élő gyermekek számára.

Tóth Gábor, a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete alelnöke elmondta, a ruhákat a mozgássérültek egyesülete és magánszemélyek bevonásával gyűjtötték össze előzetes igényfelmérést követően. Dudás Gyula, a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete elnöke közölte, hogy ők is mindig nagy örömmel segítik a rászorulókat.  Az adományokat jelképesen Györe Edina, az SZGYF Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója vette át, és egyben örömét fejezte ki, hogy ez az akció is bizonyítja, nem csak karácsonykor és más nevezetes ünnepek idején gondolnak az emberek az állami intézmény lakóira. Az adományokat a gyerekek versmondással köszönték meg.

SZGYF  Zala Megyei Kirendeltsége

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.