Beszélgetés Fóris Erikával
Úszóedzőként elért mindent, amit elérhetett. Tanítványai paralimpiákon érmeket szereztek. Ő pedig az utóbbi években kerekesszékes vívóként vált sikeres sportolóvá. A 2017-es év különösen fontos és eredményes volt a számára. Munkatársunkkal, Fóris Erikával összegeztük az elmúlt időszakot és beszélgettünk egy újrakezdett sportkarrierről és a hétköznapok kihívásairól.
Hogyan lett belőled kerekesszékes vívó?
– Fejlődési rendellenességgel születtem, de mindig is vonzott a mozgás. Szerettem volna versenyszerűen sportolni, ezért az úszás mellett döntöttem. Idővel középfokú edzői végzettséget szereztem, később felvételiztem a Testnevelési Egyetem úszóedzői szakára. 2006-ban államvizsgáztam, így szakedzői diplomát szereztem. Kilenc éven át edzőként dolgoztam, tanítványaim paralimpiai érmeket nyertek. Nagyon szép sikereket értünk el. Sajnos a sportklub, ahol akkor edzősködtem, anyagi okok miatt 2008 őszétől szüneteltette az úszó szakosztályát, amely azóta sem működik. A pekingi paralimpia volt az utolsó, amelyre felkészítettem a versenyzőimet. Ezután elszakadtam a sporttól, ami kis idő múlva már nagyon hiányzott. Amikor a volt tanítványaim, immár barátaim hazatértek a 2012-es londoni paralimpiáról, leültünk beszélgetni. Ekkor ők adták az ötletet, hogy próbáljam meg a kerekesszékes vívást.
Ugyanakkor a hétköznapokban Te nem vagy kerekesszékes…
– Valóban nem, de nálunk a parasportban csak kerekesszékes vívás létezik. Az ép vívást nem tudjuk sem kézsérültként, sem lábsérültként végezni. Tehát mindenki, aki ezt a sportot űzi, az is, aki tud járni, mint én, egy speciális vívószékből vív, amelyet egy pástra rögzítenek. Így állítják be a szabályok szerint a távolságot a két versenyző között. Ami az épeknél a lábmunka, az nálunk derékból történik.
Ez sokkal statikusabb, mint az úszás. Nem hiányzott a medence világa?
– Nem, mert a vívóedzéseket sokkal könnyebb az életvitelemhez igazítani. Az úszóedzéseket munka mellett nem is tudnám már végezni. Hiszen akár versenyzőként, akár edzőként napi kétszeri elfoglaltságot jelentene. A vívás délután zajlik. Igaz, hogy egy ilyen alkalom háromórás, de ez egy hatórás munka mellett megoldható.
Hány éve versenyzel vívóként?
– Az MTK-ban kezdtem 2012-ben Szelei István edzőnél. Most is ott vagyok. Először csak tőr fegyvernemben, aztán már párbajtőrben is indultam. Ráadásul kiderült, hogy a párbajtőr jobban is megy.
Az eredményeket egyéniben vagy csapatban érted el?
– Országos bajnokságokon szereztem egyéni érmeket. A nemzetközi sikereket csapatban értük el. Öt év edzéssel a hátam mögött nem is tudnék egyéni dobogós helyeket szerezni. Ahhoz ezt a sportot előbb kellett volna elkezdenem. De nem vagyok szomorú emiatt, hiszen az, hogy ilyen rövid idő alatt bekerültem a bő válogatott keretbe, nagy eredmény.
Mesélj a tavalyi évről, amely ennyi sikert hozott a számodra, számotokra!
– Minden világkupán ott lehettem. Februárban az egri világkupán a tőrcsapattal szereztünk ezüstérmet. Márciusban Pisában volt a világkupa, ott sajnos elmaradt a csapatverseny, mivel nem voltunk elegen. Itt egyéniben, párbajtőrben 13. lettem. A legjobb eredményem egyébként a 11. hely, ezt 2016 őszén sikerült elérnem. A következő világkupa májusban volt Hollandiában, itt aranyérmesek lettünk a párbajtőrcsapattal. Számomra ez óriási élmény volt. Itt már úgy hallgathattam a magyar himnuszt, hogy az nekem is szólt. Utána Varsóba utaztunk, ebből a versenyből végül felkészülési viadal lett, mert nem volt női csapat. Rutinszerzésre jó volt. Az ősz az edzőtáborokról szólt, majd jött a főverseny év végén, a római világbajnokság, ahol mindkét csapattal bronzérmesek lettünk. A világbajnokság minden szempontból a legjobb verseny volt. A szervezők is remek munkát végeztek, volt lehetőség Rómát is megnézni, és én személy szerint a Vatikánba is eljutottam. Eddig még nem jártam az olasz fővárosban, így nagyon örültem, amikor kiderült, hogy Róma rendezi a világbajnokságunkat. A verseny a lehető legjobban sikerült, így büszkék vagyunk az eredményeinkre. Itthon még az országos bajnokság várt ránk, ahol párbajtőrben ezüstöt szereztem, tőrben pedig bronzot. Idén januárban pedig a női kerekesszékes vívó válogatott lett az év fogyatékos csapata. Ezt a díjátadó gálát az épekkel együtt rendezik, így még inkább a figyelem középpontjába kerültem. Ezúton is köszönöm a sok kollégától a rengeteg gratulációt.
A párbajtőrcsapat a dobogón a római világbajnokságon
Ez valóban csodálatos év volt a számotokra. Név szerint kikből áll ez a remek csapat?
– Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi és én – mi mindkét csapatban benne vagyunk. A tőrcsapatban versenyez Hajmási Éva, a párbajtőrben pedig Veres Amarilla.
Nálunk mi a munkád?
– Kulturális és sportreferens voltam tavaly nyárig az SZGYF-ben. Majd áthelyeztek az Intézményfejlesztési Főosztály Kiemelt Pályázatok Osztályába, ahol kiemelt pályázati referensként a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programmal (RSZTOP) foglalkozom. Teljesen más munkakör, mint eddig, de szeretem ezt is.
A világbajnoki érmek
Mi épek, miben tudnánk a fogyatékkal élőknek segíteni? Hiszen a legtöbb intézmény még mindig nem akadálymentes, a zebrán a lámpa nagyon hamar pirosra vált, a járdaszegélyek magasak és még sorolhatnánk, mennyi mindenen lehetne még változtatni...
– A legfontosabb valóban az akadálymentesítés lenne, bár én nem kerekesszékkel közlekedem, de persze én is odafigyelek azokra, akiknek ez létfontosságú az életükben. Ami még nagyon lényeges, hogy az épek képesek-e bennünket úgy kezelni, mint saját magukat, vagyis mint saját személyiséggel, értelemmel rendelkező embereket. Tudnak-e ránk sztereotípiák nélkül tekinteni. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ha segíteni akarnak nekünk, előtte kérdezzenek meg bennünket. Megesett már velem buszon, hogy mindenáron le akartak ültetni, elkapták a kezemet, én pedig majdnem elestem. Holott nem is akartam leülni, mert nekem néhány megállóra sokkal körülményesebb helyet foglalni, majd újra felállni, ezért inkább állok. Mi leginkább arra vágyunk, hogy ne kezeljenek bennünket másképp. Hiszen legtöbbször ugyanazt a munkát is végezzük, mint az épek. Sőt a vívásban is integrált egyesületekben edzünk. Mi nem külön csoport vagyunk a társadalomban.
A párbajtőrcsapat a római világbajnokságon szerzett érmekkel
Milyen feladatok, versenyek várnak 2018-ban?
– Az idei év február közepén világkupával indul Egerben. Márciusban Pisába megyünk ismét. Részt veszek majd több satellite versenyen is. Ezek olyan versenyek, amelyeken a világranglista legjobbjai nem indulnak, az utánpótlás számára viszont kiváló lehetőséget jelentenek. Én jelenleg 25. vagyok a világranglistán, ez már nagyon jó pozíció, de a satellite versenyeken mégis elindulhatok.
Koncz Veronika kommunikációs referens
SZGYF Főigazgatói Iroda