Nagy örömmel fogadták az intézmény jószolgálati nagykövetét a karácsonyi ünnepségen
Bélapátfalván idén is megrendezték a hagyományos karácsonyi ünnepséget. A műsor fénypontja a népszerű zenész és zeneszerző, St. Martin koncertje volt, a hallgatóság nagy örömmel és barátsággal köszöntötte a régi ismerőst.
A Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthona december 19-én este tartotta a karácsonyi ünnepségét, melyen részt vettek a környező településeken támogatott lakhatásban élők, az intézmény időskorú és átmeneti ellátást igénybe vevő lakói, hozzátartozók, gondnokok, a meghívott vendégek, valamint az intézmény munkatársai is.
A hagyományos összejövetel Tóth Erzsébet igazgató asszony ünnepi köszöntőjével kezdődött, majd ezt követően a műsor első részében a lakóik verses, énekes összeállítását hallhatták, láthatták a jelenlévők.
A műsoros esten fellépett az intézmény Ollé Táncklubja, valamint a Csörgős Zenekar is az ünnephez illő zeneszámokkal. Ezután lépett a közönség elé egy fiatal tehetség, Asztalos Ákos, aki már az intézmény több rendezvényén is elkápráztatta a hallgatóságot kivételes énektudásával. Ezen az estén az ünnephez kötődő Erdélyi kántálást énekelte.
A program második felében közel egy órán keresztül, St. Martin szaxofon- és pánsíp művész szórakoztatta a közönséget szívet melengető, karácsonyi hangulatot idéző zenéjével. A közönség ismerősként, sőt régi barátként fogadta a művészt, aki nem mellékesen évek óta az intézmény jószolgálati nagykövete. Ha hívják, akkor jön, amúgy pedig mindenhol képviseli a bélapátfalvi lakók érdekeit.
A nagy sikerű koncert után beszélgettünk az ismert és népszerű zenésszel, az intézmény jószolgálati nagykövetével, aki sokadszorra adott műsort az otthon lakóinak és persze dolgozóinak is.
Először is arra voltunk kíváncsiak, hogyan érezte magát a karácsonyi ünnepségen, milyen élményekkel gazdagodott az idei esztendőben.
- Nem először járok Bélapátfalván, kapcsolatom az intézménnyel hosszú évekre tekint vissza. A legdrámaibb hatást most az váltotta ki belőlem, hogy milyen tisztán és élesen emlékeznek rám, a régebbi koncertjeimre, konkrét dalokra. A találkozás igazán interaktív volt, azt is mondhatnám, hogy lényegében ők állították össze a repertoárt, kérték a kedvenc muzsikájukat, a karácsonyi zenéket, végül pedig a gyorsabb, vidámabb, „bulizós” számokat. Egyikük például odajött hozzám s kérte, hogy játsszam el azt a „denevércsalogató” dalt. Akkor bevillant, hogy egyszer az Aggteleki cseppkőbarlangban játszottam éppen akkor, amikor a bélapátfalvaiak ott kirándultak, és ennyi idő után is benne volt a fejükben ez a dallam, amit újra hallani akartak. Elmondhatatlan az az érzés, amit kiváltanak belőlem, amikor koncert közben vagy éppen utána látom a tekintetüket.
- Önről tudni lehet, hogy gyakran koncertezik fogyatékkal élő embertársainknak szerte az országban, a legkülönbözőbb rendezvényeken. Más nekik zenélni, köztük lenni?
- Valóban, évente akár több koncertet adok nem csak itt, de például Szombathelyen vagy Hódmezővásárhelyen is, és rendszeresen veszek részt – akár zsűritagként is – olyan fesztiválokon, ahol fogyatékkal élők lépnek fel: zenélnek, táncolnak, vagy éppen színdarabot adnak elő. Természetesen más, de az is más, ahogy megtanulnak egy produkciót, előadnak egy zeneszámot vagy táncot. Létezik például egy Skandináviából átvett módszer. E Metódus alapján kiszínezik egy megadott szabály szerint a kottafejeket, a színes kottát könnyebben tanulják, gyorsabban megjegyzik a játszani kínált dallamot. A nevelők a koncerten a fogyatékkal élők mellett ülnek és segítenek, ha éppen szükséges, olykor mutatják a kottát és dúdolják a dallamot. Ezeken a gálaműsorokon mindenkit egyformán díjazunk! Sokkal fontosabb, hogy lássuk a boldogságot az arcukon vagy a büszkeséget, amikor a közönség megtapsolja a produkciójukat. A közönség, amelynek tükröt tartanak éppen a sorsuk, az életük bemutatásával, ami segíthet az embereknek, hogy átértékeljék saját mindennapjaikat.
- Ön sikeres zenei karriert épített fel, koncertezhetne, utazhatna, élhetné a sztárok megszokott életét. Ám rálépett egy útra, közel került a fogyatékkal élők világához, ez pedig egyáltalán nem nevezhető megszokottnak. Miért? Van-e valamilyen személyes, családi érintettsége?
- Gyermekként egy olyan lépcsőházban laktam, ahol nyolc lakás volt, és az egyikben egy szegény család élt: a gyerekek állami gondozásba kerültek, és csak hétvégére jöhettek haza, olyankor együtt játszottunk velük. Persze, eközben meséltek intézeti élményeikről, a nehézségekről, de főleg arról, mennyire más az ottani életük. Nagyon mély hatást tett rám az is, hogy egy ismerős testvérpár szülei meghaltak egy autóbaleset során, így az édesanyámra maradt a feladat, hogy felnevelje őket.
De a legfontosabb a szüleim példamutatása volt, tőlük tanultam meg, hogy milyen utat kell követni...
Havas András társadalmi kapcsolatokért felelős referens
SZGYF Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztálya