Karácsonyi ünnepség a Hóvirág Otthonban

A karácsony az intézményben élő, súlyosan és halmozottan fogyatékos ellátottak életében a legnagyobb, várva-várt ünnep. Már a készülődés is nagy örömmel töltötte el őket, hiszen ünnepi díszbe öltözött az egész ház az advent ideje alatt.

Az ünnep reggelén mindenki a legszebb ünnepi ruhájába öltözött és nagy izgalommal várta a Jézuskát az ebédlőben, a karácsonyfa körül, ahol ott tornyosult a rengeteg személyre szóló ajándék.

Az ünnepségen a jelenlévőket Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgató-helyettese és a telephelyvezető köszöntötte.

A muraszemenyei általános iskolások tánccal és az énekkar gyönyörű dalaival tették szebbé az ünnepet. Az ellátottak nagy izgalommal készültek a Betlehemi Jelenet műsorukkal, amelynek dalai éneklésébe a jelenlévő vendégek is bekapcsolódtak.

Az ajándékoknak minden ellátott örült, hiszen mindenki kívánsága teljesült.

A délután karácsonyi dalok hallgatásával és énekléssel, sütemények és üdítő fogyasztásával, az új játékok kipróbálásával és örvendezéssel telt.

Forrás: Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény Hóvirág Otthona
Fotó: Szabó Gábor

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.