Töltse be az önök szívét is a szeretet és a jóság"

A Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézmény 2017. december 21-én rendezte meg az intézmény telephelyeinek közös karácsonyi ünnepségét. A megjelenteket Vigh László országgyűlési képviselő köszöntötte.


Vígh László elmondta, hogy a karácsony előtti időszak mindenkit várakozással tölt el, s mindenki vágyik egy kis szeretetre.

– Töltse be az önök szívét is a szeretet és a jóság – fordult az egybegyűltekhez, s az intézményben dolgozók áldozatos munkájára is felhívta a figyelmet.

Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott a Zala Megyei Kormányhivatal dolgozói által felajánlott ajándékokkal, gyümölcskosarakkal érkezett. Ő is kiemelte beszédében, hogy az intézmény lakóinak elhivatott munkatársak igyekeznek szerető ellátást nyújtani. Ez olyan hivatás – fogalmazott -, amit csak a leglelkiismeretesebbek tudnak végezni.

Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgató-helyettese átadta Györe Edina igazgató üdvözletét a lakóknak, s megemlítette, hogy az elmúlt időszakban jelentős fejlődés történt, egy teljesen megújult épületben ünnepelhetnek. A kirendeltség vezetői ezekben a napokban az összes zalai telephelyre ellátogatnak, ezzel ők maguk is ráhangolódnak az ünnepre.

Az ünnepségen a Kölcsey Gimnázium tanulói műsorral és mézeskaláccsal kedveskedtek az ellátottaknak. Ezt követően az intézmény dolgozói az ellátottakkal együtt adtak közös műsort.

Forrás: Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézmény


 

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.