Ételcsomag-osztás Fejér megyében

A kormány által az egész országra kiterjesztett, hátrányos helyzetű gyermekes családoknak szánt ételcsomagokat Fejér megye déli részén tizenkilenc településen kapják meg a napokban a családok.

A csomagok 13 ezer forint értékű tartós élelmiszert tartalmaznak. Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta: a kormány nemcsak szociálpolitikai, hanem nemzetstratégiai kérdésnek is tekinti a családok, ezen belül is a hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó szülők támogatását.

2

Czibere Károly államtitkár, Varga Gábor, a Fejér megye hátrányos helyzetű déli térségeinek országgyűlési képviselője és Sükösd Tamás, Sárbogárd polgármestere tartott sajtótájékoztatót az induló, immár országos kiterjesztésű programról a Sárbogárdi Család- és Gyermekjóléti Központban. Az eseményen a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság képviseletében jelen volt Mátrahalmi Tibor, az SZGYF Fejér Megyei Kirendeltségének igazgatója.

A program egyébként minden olyan, háromévesnél fiatalabb gyermeket érint, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek. Azonban nemcsak a három évnél fiatalabb gyerekek esetén kapnak a családok élelmiszercsomagot, hanem a hátrányos helyzetű várandós anyák is jogosultak rá, amennyiben a magzat betöltötte a harmadik hónapot.

A kormány a következő években 18,3 milliárd forintot fordít az ételcsomag-osztásra. A havonta egyszer kiosztandó csomagok tartalmát felülvizsgálták, így a Fejér megyei csomagokba is új, tartós élelmiszerek kerültek bele, amelyek így már tíz kilogrammosak.

Boldogné Kőrösi Mónika szociális referens
SZGYF Fejér Megyei Kirendeltség

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.