Ünnepi hangulatban
December 13-án délelőtt az Aszódi Javítóintézet lakóinak rövid karácsonyi műsorát tekinthették, illetve hallgathatták meg az SZGYF földszinti tárgyalótermében a főigazgatóság munkatársai.
Az „Adventi dalok és gondolatok” című zenés előadást Boros Lajos vezetésével a javítóintézet pszichopedagógiai csoportjának növendékei adták elő. A fiúk olyan dalokat énekeltek, amelyek a reményről, az útkeresésről, az Istenbe vetett hitről szóltak. Vezetőjük, aki a Baptista Szeretetszolgálat missziós munkatársa, ahogyan maga is mondta, „rovott” múlttal rendelkezik. Huszonnégy éve tért meg. Azóta családot alapított, évtizedek óta rendezett körülmények között él. Közel él Aszódhoz, s ez adta az indíttatást számára ahhoz, hogy segítsen a javítóintézetben élő fiúknak.
A szép műsort követően munkatársaink karácsonyi ajándékokat vásárolhattak a helyszínen, amelyeket a különböző intézményeinkben élők készítettek.
Koncz Veronika kommunikációs referens
SZGYF Központ Főigazgatói Iroda