A Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény fejlesztő foglalkoztatásban dolgozó lakói és a rehabilitációs lakóotthonban élők reanimációs és elsősegély-oktatáson vehettek részt augusztus végén. A tanfolyam célja az volt, hogy a lakók a már meglévő ismereteiket bővítsék és felkészüljenek egy hirtelen fellépő vészhelyzet azonnali ellátására, vagyis a megfelelő segítségnyújtásra és segélykérésre.

Újraélesztés tanulása.

A közel kétórás tanfolyamon a résztvevők megtanulták, hogy mi a teendő akkor, ha például a környezetükben valaki elveszíti az eszméletét akár ájulás, akár epilepsziás roham következtében. Emellett elsajátították az égési és a vérzéssel járó sérülések kezelési módját, a sérült betegek fektetésének, mozgatásának technikáját.

elsősegélybábu szakszerű helyezése

A résztvevők nagyon aktívak és érdeklődők voltak. A tanfolyamot vezető mentőorvos pedig folyamatosan válaszolt a záporozó kérdésekre. A sikeren felbuzdulva az oktatást évente megszervezi majd az intézmény, illetve belső képzés keretében a kollégák is tematikus előadásokat tartanak majd különböző egészségügyi témákban.

SZGYF Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltség

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.