A fejlesztő foglalkoztatás történetében idén először hirdettük meg „Az én fejlesztő fogim” elnevezésű pályázatot, melynek keretén belül videó, termék, valamint rajz, fotó, festmény kategóriákban nevezhettek pályaműveikkel a fejlesztő foglalkoztatásban résztvevő személyek.

Összesen kilencvenkilenc érvényes pályázat érkezett be az intézményeken keresztül, amelyek megtekinthetőek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapján a Fejlesztő foglalkoztatás című rovat, Az én fejlesztő fogim-pályázat alrovat alatt.

A programot nagy népszerűség övezte, negyvenöten neveztek rajz, fotó, festmény kategóriában, harminchét fejlesztő foglakoztatásban résztvevő küldte be az általa készített terméket, illetve tizennyolc pályázó videó formájában mutatta be, hogy mit jelent számára a fejlesztő foglalkoztatás és a munka. Mindhárom kategóriában az első három helyezettet, valamint a közönség által leginkább kedvelt pályaművet, illetve annak készítőjét van lehetőségünk díjazásban részesíteni.

A közönség által legjobbnak ítélt pályaművekre a főigazgatóság hivatalos Facebook-oldalán bárki leadhatta szavazatát lájk formájában.

400

 A rajz, fotó és festmény kategóriában a közönség által legtöbb lájkot (621) Sváb Róbert Vesszőből font kenyérkosár című képe gyűjtötte be

4002

A beérkezett termékek közül a közönség tetszését Csuka Viktória reggelizőszettje nyerte el (519) lájk)

4003

A videó kategóriában Domonkos Sándorné Befűzlek című videója kapta a legtöbb (134) lájkot

A videó innen tölthető le

A kategóriánkénti első három helyezett eredményét a III. Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválján fogjuk felfedni, ami szeptember 16-án, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Géberjénben lesz.
A beküldött pályaműveket ezúton is köszönjük a pályázóknak, amelyek által nagyobb betekintést kaphattunk a fejlesztő foglalkoztatásba és még ikább megláthattuk annak jelentőségét.

Esélyteremtési Főosztály
Fejlesztő Foglalkoztatási Osztály

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.