1. állomás: Sváb Pékség (Pilisjászfalu)



A Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény székhely intézményben a fejlesztő foglalkoztatásban részt vevő pszichoszociális fogyatékkal élő személyek részére programsorozat indult, melynek célja, hogy megismerkedjenek azon nyílt és védett munkaerőpiac szereplőivel, amelyek az intézmény környezetében találhatók.


A foglalkoztatásban részt vevők egy része rendelkezik munkatapasztalattal, más része soha nem dolgozott. Ugyanakkor mindkét csoport számára hasznos és tanulságos tapasztalatot ad az, hogy megismerkedhetnek különféle munkakörülményekkel, feladatkörökkel, munkahelyi kultúrákkal.
Látják a követelményeket, melyeknek meg kell felelni.
Azok, akik már az intézményen belül a munka törvénykönyve szerint foglalkoztatottak, Ők potenciálisan azok közé tartoznak, akik külső munkahelyen is nagyobb eséllyel dolgozhatnak majd.
Az idei évben terveznek egy akkreditált foglalkoztatót megtekinteni, valamint a Kormányhivatal Esztergom Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály által nyújtott szolgáltatásokat megismerni.
Az első munkahely a Sváb Pékség volt, ahol a tulajdonos bemutatta a teljes üzemet a résztvevőknek.

 

   Lehetőség kínálkozott a kalács készítésére is, melyet kisütöttek és elfogyaszthattak a Lakók.

 

Az üzemlátogatás utáni visszajelzések az alábbiak:

„Korszerű, modern. Nagyon finom termékeket készítenek. Kedvesek az ott dolgozók.”
„Nagyon jól éreztem magam. Örülök, hogy elmehettünk egy ilyen látogatásra, és betekinthettünk az ottani munkába.”
„Jó volt látni, hogy mit dolgoznak. Érdekes volt.”
„Nekem legjobban a sütemények készítése tetszett.”
„Reális munkakörnyezet, betanulható és jól végezhető a munka. A péksütemény rész tetszett a legjobban, azt könnyebbnek gondolom, mint a cukrászsütemények készítését.”
„Nagyon tetszett, hogy ki lehetett próbálni a péksütemény készítését.”


Szőke-Szabó Mónika intézményvezető

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.