Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége – a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal kialakított szakmai együttműködés keretében – pályázatot hirdetett az értelmi fogyatékossággal élő emberek bentlakásos szociális intézményei lakói és munkatársai számára. A cél az volt, hogy a szakértők a pályázat segítségével összegyűjtsék azokat a módszertani megoldásokat, amelyek a koronavírus járvány miatti látogatási és intézmény elhagyási tilalom miatt a lakók bezártság érzetét enyhítették és közösségteremtő hatással voltak.

Díjazott pályaművek  

Baranya Megyei Platánliget Otthon - Bóly

Intézményvezető: Rumszauer Ferencné

Csoportvezető: Kovácsné Vadász Szilvia

A szorongást, bizonytalanságot, a kapcsolatok és személyes találkozások hiányát segítő beszélgetések számának növelésével lehet ellensúlyozni. Jó gyakorlat az is, hogy a már megszokottá vált intézményi programokat át lehet alakítani úgy, hogy azok hiányát a pandémia idején se érezzék meg az intézmény lakói. Ilyen volt például az előző években nagy közönség előtt megtartott „Ki, mit tud?” rendezvény műsorszámait külön-külön, „klip-szerűen” felvéve és felkonferálva filmmé szerkesztették. Szintén jó gyakorlatnak bizonyult, hogy a „Karácsonyvárást” nem elhalasztva, hanem kisebb csoportokra osztva rendezték meg. 

Borsod - Abaúj - Zemplén Megye – Görömböly (Miskolc)

Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény Görömbölyi Támogat-lak

Intézményvezető: Lanczki Marianna

Pályázó: Molnárné Pogorisky Anikó gyógypedagógus, esetfelelős: 

A járványhelyzet az intézményben lakókat új dogok elsajátítására kényszerített, különösen fontossá vált a higiénés felkészítés, illetve a hozzátartozókkal történő találkozások ritkulásából adódó mentális traumák feldolgozásának lehetősége.

Budapest

Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok

Szakmai igazgatóhelyettes: Hüttnerné Szabados Mária

Pályázat író: Knausz Szonja

Az elmaradt programok miatti veszteség ellensúlyozására kitűnő ötletnek bizonyult a különböző megtervezett külső helyszíni programok intézményi keretek közé történő átalakítása. Ilyenek voltak például a múzeumlátogatás helyett frissítő játékok, makettpark látogatása helyett képzőművészeti foglalkozás megtartása, kirándulások átszervezése térképhasználat elsajátításához szükséges gyakorlat megszerzésére, a hajózás helyett horgászverseny, és még sok hasonló ötletes és szakmailag jól kivitelezett program. 

Csongrád-Csanád Megyei Napsugár Otthon Ásotthalmi Részlege

Részlegvezető: Czöndörné Mohai Ibolya

További pályázók: Farkasné Németh Ibolya, Schlesinger László

Figyelemre méltó az a gyakorlat is, melynek során a lakók és a dolgozók közös programon vehettek részt. Ilyen volt például a „Húsvétolás”, amiben az itt élő lakók és dolgozók számára egyaránt nyújtott tradicionális élményt, és sok meglepetést. Ez a szakmai kritériumoknak is megfelelő innováció az intézmény fejlesztőmunkáját a csoport, illetve az egyéni fejlesztési szintjén is pozitívan befolyásolta. 

Hajdú – Bihar Megye– Debrecen

Fény Felé Alapítvány Támogatott Lakhatás 

Intézményvezető: Gulyás Csilla

Voltak olyan intézmények, ahol a lakók mentális erősítését, a megfelelő feszültség-levezetést tartották szem előtt. Ezért olyan jellegű intézményi csoportos foglalkozásokat alakítottak ki, melynek során ez a probléma kezelhetőbbé vált. Jó gyakorlatnak bizonyult a „Tombolda”, ahol maximum hangerőn szóló kedvenc slágereik mellett szórakozhattak az ellátottak. A sokak által kedvelt kávé megkeresésére szervezett kincskereső akció élménye, valamint a sötétben játszott futball mérkőzések sikere is igazolta a programok stressz-levezető hatását. 

Heves Megye - Eger

Biosziget Rehabilitációs Alapítvány

Lakóotthon vezető: Mandákné Rabóczki Erika

A készségfejlesztés a lehetőségekhez igazodva folyamatos volt az év folyamán az intézményben. A teljes izoláció elkerülése érdekében a megyei könyvtárral közös pályázatot nem szakították meg, valamint az önérvényesítő workshopokon való részvétel is fontos programnak bizonyult. Továbbá a személyes találkozás helyett a karácsonyi műsor CD-n készült- amivel üzenetet küldtek, meglévő ismereteiket fel-használva, barátaiknak, munkatársaiknak, szeretteiknek. 

Komárom – Esztergom Megye - Tokodaltáró

KEM-ISZI Fogyatékosok Otthona

Intézményvezető: Szőke-Szabó Mónika

Telephely igazgató: Rossz - Balázs Krisztina 

 A járvány miatti szorongás, illetve bezártság csökkentésére irányuló programokra fektették a hangsúlyt ebben az intézményben is. Nagy sikert arattak a kézműves foglalkozások, a játékos vetélkedők. Jelentős hangsúlyt kapott, hogy a járvánnyal, betegséggel kapcsolatos kérdéseikre mindig megnyugtató, részükre kielégítő válaszokat kaptak az ellátottak. 

Nógrád Megye - Bátonyterenye

Nógrád Megyei Ezüstfenyő Idősek Otthona

Intézményvezető: Bereczné Kelemen Éva

Szociális, terápiás csoportvezető: Buruncz Zsófia

Az intézményben igyekeztek különösen nagy hangsúlyt fektetni a mentálhigiénés ellátás biztosítására, melynek keretén belül segítették és támogatták az intézményen belüli kis közösségek, társas kapcsolatok kialakulását és működését, az elszigeteltség érzésének csökkentése érdekében. Ennek érdekében az intézmény főbejáratára jellemző virágos arculatot fagytűrő növényekkel gazdagították, az ehhez kapcsolódó „házkörüli” munkákat közösen elvégezték. Az intézmény szociális és terápiás csoportja a lakók bevonásában látott lehetőséget egy kellemes, vidám családias délután eltöltésére, az intézmény különböző egységeihez tartozó dolgozói részvételével. 

Pest Megye - Abony

Pest Megyei Kőris Egyesített Szociális Intézmény Abonyi Otthona

Intézményvezető: Benke Zoltán

Az intézmény úgy gondolta, hogy ha nem vihetik a lakóinkat nyaralni, akkor a nyaralást hozzák el a kapun belülre.

A nyaralás élményét egy egész hetes programsorozatot keretében hozták el az intézmény falai közé, melynek élményei feledtették a bezártságot.

Zala Megye - Zalaszentiván

Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény Tőzike Otthona, 

Intézményvezető: Ódor Richárd 

Telephelyvezető: Tóthné Födö Gyöngyi, esetfelelős

És végül volt olyan otthon, ami 2020. március 10-én kezdte meg működését, mint TL ház. A lakók és a munkatársak is egy teljesen új környezetben kellett helyt állniuk, melyet a pandémia miatti kialakult korlátozásokhoz is hozzá kellett igazítani. 

A kialakult helyzet megnehezítette egy újonnan nyílt intézmény működésének ki-alakítását, de a nehézségek ellenére megbirkóztak a feladattal.

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.