A Parlament Vadásztermében került sor arra az ünnepségre, amelyen rangos elismerésben részesült  három  település önkormányzata. Budapest III. kerülete és  XIII.  kerülete, valamint Gyula város önkormányzata kapta idén a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) által alapított Befogadó Magyar Település Díjat. Az eseményen részt vett Benedek István Zsolt, az SZGYF főigazgatója és dr. Szőke László, a fogyatékosságügyi osztály vezetője.

A FESZT ernyőszervezet, amely összfogyatékossági szempontból igyekszik érdekképviseleti munkát folytatni, tagszervezetei évek óta szolgáltatásokat, programokat nyújtanak a fogyatékos embereknek. Fontos a mindenki számára használható világ megteremtése és így az akadálymentesítés. A FESZT 2012-ben úgy döntött, hogy  megalapítja a Befogadó Magyar Település Díjat. Ezt az elismerést kétévente adja át azoknak a településeknek, amelyek elkötelezettek a hozzáférhető környezet megvalósításában, az esélyegyenlőséget kiemelten kezelő településpolitika folytatásában, integrált, akadálymentes oktatási intézményeket működtetnek, részt vesznek a fogyatékos emberek foglalkoztatásában, emellett nagy hangsúlyt fektetnek a fogyatékos emberek helyi szervezeteivel való szoros együttműködésre és a társadalmi szemléletformálásra.

Középen Benedek István Zsolt, az SZGYF főigazgatója, mellette (balra) dr. Tóth Tibor, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, jobbra: dr. Szőke László, az SZGYF osztályvezetője

Az ünnepségen dr. Simon Attila István szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár megköszönte a díjazott települések munkáját, mert mint mondta, fontos példát mutatnak a befogadás, a hozzáférhető települési környezet megvalósítása, az esélyegyenlőséget kiemelten kezelő településpolitika folytatásában. Egyszer persze jó lenne eljutni oda, hogy ne legyen szükség ilyen díj átadására, említette. Beszédét egy Wass Albert idézettel zárta: „Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik.”
Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) elnöke, a díj egyik létrehozója arról szólt,  hogy milyen fontos ez az elismerés a települések számára, s felhívta a figyelmet az ÉFOÉSZ önálló életviteli központjainak működésére, ahol értelmi fogyatékos emberek élnek.

A 2018. októberében meghirdetett pályázatra 15 önkormányzat jelentkezett. Közülük ez évben is a  fogyatékos emberek szervezetei választották ki azokat, amelyek az elmúlt öt évben erőfeszítéseket tettek a fogyatékos emberek helyi közösségi életbe való bevonásáért és kiemelten kezelik az esélyegyenlőséget.

Dr. Simon Attila István helyettes államtitkár köszöntőjét mondja

A díjat  Simon Attila István és Kővári Edit, a FESZT elnöke ( s egyben az Autisták Országos Szövetségének az elnöke) adták át a díjazott települések önkormányzati vezetőinek, akik röviden bemutatták  az akadálymentes környezetért és az esélyegyenlőség előmozdításáért, a tervezhető jövőképért  kifejtett tevékenységüket. A Befogadó Magyar Település Díjat két évig kommunikálhatják, s jeleníthetik meg arculati elemeik között a díjazottak.

Megtudtuk, hogy Óbuda-Békásmegyer önkormányzata elkötelezett  az esélyegyenlőség biztosítása, a „Semmit, rólunk, nélkülünk!” elv betartása mellett. 1960 óta működik az óbudai rehabilitációs és foglalkoztató központjuk, amely munkahelyet biztosít az érintetteknek, továbbá több szolgáltatás (támogató szolgálat, fogyatékosok nappali ellátása, fejlesztő foglalkoztatás, pszichiátriai betegek nappali ellátása) is segíti a célcsoportba tartozók hasznos időtöltését, fejlesztését és a védett munkahelyen történő munkavállalást. 2011óta a fogyatékosságügyi kerekasztal segítségével tárják fel a kerületben élő fogyatékos emberek helyzetét, életkörülményeit és segítenek a területen dolgozó szakemberek, az érdekképviseleti szervek, az érintett fogyatékos személyek, valamint az önkormányzat közötti  kapcsolattartásban.

Balról jobbra: Simon Attila István, Bús Balázs, Budapest III. kerülete polgármestere,
Karácsonyi Magdolna, a XIII. kerületi önkormányzat aljegyzője, dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és Kővári Edit, a FESZT elnöke

Karácsonyi Magdolna, a XIII. kerület aljegyzője egy 2009-ben készült kisfilmet hozott a díjátadóra, amely azt mutatta be, miben egyformák az ép és fogyatékos emberek. ( A kisfilm sajnos, csak képi anyagot tartalmazott, zene szólt a jelenetek alatt, így a jelenlévő látássérültek nem tudhatták, mi történik a filmkockákon. Jó lett volna narrálni a történteket.)

Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestereként arról adott számot, hogy a gyulaiak miként viselik szívükön a fogyatékos emberek életének megkönnyítését. Akadálymentes járdákkal, kerékpárutakkal, mozgássérült parkolókkal találkozhatunk és akadálymentes játszóterek is létesülnek a városban. A híres Almásy-kastély Látogatóközpont és kastélypark kiállításai is elérhetőek a kerekesszékes vendégek számára. A Gyulai Várfürdő is részben akadálymentes. Több alapítványuk is segíti a sérült embereket az integrált iskolai fejlesztések mellett.

Kép és szöveg:
Garamvölgyi Annamária fogyatékosságügyi referens
SZGYF Központ – Esélyteremtési Főosztály

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.