Fontos a szabadidő hasznos eltöltése


Az Esélyteremtési Főosztály tapasztalatai alapján szilárd meggyőződésünk, hogy a gyermekvédelmi szakellátás intézményeiben a gyermekekkel való törődés, nevelés folyamatában a kommunikációnak, a társas interakciók fejlesztésének, a mentálhigiénés fejlesztő foglalkozásoknak és a szabadidő hasznos eltöltésének meghatározó szerepe van.

A gondozás folyamatában, annak minősége javításában az intézményi környezet formálása, otthonosabbá tétele, a közösen végzett fizika aktivitás, továbbá a sporttevékenység alapvető fontosságú.

A Főosztály munkatársai által történt különböző intézmények meglátogatását követően, az ott dolgozó kollégák kéréseit is figyelembe véve született meg az a gondolat, hogy az ellátottak szabadidejét, foglalkoztatását, tartalmasabbá, még színesebbé, gazdagabbá, hasznosabbá lehet tenni. Rendkívül fontosnak és hasznosnak tartjuk minden korosztály számára a testmozgás bármilyen válfaját különös tekintettel egészség megőrzésére. 

Fentiek figyelembe vételével hirdettük meg „A szabadidős- és fizikai aktivitást elősegítő eszközök jótékonysági akcióját”. A felhívásra adományként több tucat játék, sportszer, szabadidős elfoglaltsághoz szükséges eszköz érkezett.

Kollégáink az elmúlt hetekben három megye (Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Tolna) egy-egy intézményében jártak s az adományok kiszállításra, átadásra kerültek az ellátottak legnagyobb örömére.

A kedvesség, a mosoly, a szeretet, amit az adományok átadásakor kaptunk a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekektől, kárpótolta minden fáradozásunkat, ami a sikeres lebonyolításhoz nélkülözhetetlen volt. Bízunk benne, hogy a játékok, sportszerek sok-sok örömteli pillanatot fognak okozni az ellátottaknak.

Az előzetes igényfelmérések alapján a következő gyermekotthonokba, gyermekvédelmi szakellátó intézményekbe kerültek a felajánlott adományok:
•   Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolcai Gyermekotthon
•   Nógrád megyei „Százszorszép” Gyermekotthon Szátok
•   Tolna megyei II. számú Gyermekotthon Fadd

Ebből az alkalomból, ismét szeretnénk köszönetet mondani minden egyes adományozónak az önzetlen segítségéért, hiszen nélkülük ez a sikeres akció nem jöhetett volna létre.

SZGYF Esélyteremtési Főosztály

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.