BOKRÉTA LAKÁSOTTHONI, GYERMEKOTTHONI KÖZPONT ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA BUDAPEST- Muskátli Lakásotthon Budapest-Gyermekfelügyelő/gyermekvédelmi asszisztens/ kisgyermekgondozó  -Bernecebaráti

ÁLLÁSPÁLYÁZAT
BOKRÉTA LAKÁSOTTHONI, GYERMEKOTTHONI KÖZPONT ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA BUDAPEST
Muskátli Lakásotthon Budapest
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
Gyermekfelügyelő/gyermekvédelmi asszisztens/kisgyermekgondozó
Munkakör/feladatkör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):

• Vegyes csoportként  működő lakásotthonban/gyermekotthonban élő fiatalok testi, lelki, értelmi fejlődésének támogatása, valamint elősegítése.

  • A gyermekek ellátásának, nevelésének megszervezése, biztosítása és a hagyományok ápolása
  • Figyelemmel kíséri a gyermekek egészségügyi ellátását, aktívan részt vesz a szabadidős feladatok megvalósításában
  • A gyermekek szükségleteinek, valamint fejlettségi szintjüknek megfelelő légkör megteremtése és fenntartása
  • Segíti a gyermek életkorának megfelelő étkezési, higiéniai és öltözködési szokások kialakításában
  • Éjszakai műszakjában gondoskodik a gyermekek nyugodt pihenéséről
  • Emellett háztartási feladatokat is ellát, gondoskodik az ételek elkészítéséről
  • Hozzájárul a gyermekek tanulási folyamatainak elősegítéséhez, mindezt figyelemmel kíséri
  • Kisgyermekgondozói feladatok ellátása mellett egyéni fejlettségi, szükségleti szintjüknek, illetve életkoruknak megfelelő életrend kialakítása, koordinálása, fenntartása
  • A gyermekek autonóm magatartásuk megteremtéséhez való hozzájárulás
  • Felel a gyermekek megfelelő szocializációjáért, pszichoszomatikus fejlődésükért
  • Felel az adminisztrációs feladatok elvégzéséért és a csoporttal kapcsolatban álló intézményekkel, szervezetekkel való együttműködésért

Betöltendő állás szakmacsoportja: szociális és gyámügy

FEOR besorolás: 5221 Gyermekfelügyelő, dajka

Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb

Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, teljes munkaidő (heti 40 óra), Teljes munkaidő

Munkavégzés helye: Bernecebaráti

Álláshirdető szervezet bemutatása: Bernecebarátiban lévő lakásotthonunkba keresünk gyermekfelügyelői/gyermekvédelmi asszisztensi vagy kisgyermekgondozói munkakörbe munkatársat határozatlan időintervallumra

A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): • Fényképes önéletrajz (87/2019.[IV.23.] Korm. rendelet 1.sz. melléklete alapján)

  • 3 hónapnál nem régebbi speciális erkölcsi bizonyítvány (a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 10/A. § (1) bekezdés a)-c) pontja alapján)
  • Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. és rendelkezései, valamint az SZMSZ az irányadók

Feltételek, Előnyök

Pályázati feltételek:

Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:

  • Erkölcsi bizonyítvány

Elvárt végzettség/képesítés:

  • 5. Felső középfokú szakképesítés emelt szintű szakképesítés, szakképesítés-ráépülés szakképesítés felsőfokú szakirányú szakképzettség technikusi szakképzettség , Gyermek- és ifjúságvédelem, Középfokú szakirányú szakképesítés vagy szakképesítés ráépülés, gyermek- és ifjúságvédelem területen szerzett hasonló képzettség

Egyéb pályázati feltétel meghatározása:

  • A Gyvt. 10/D. § és 10/F.§ (3) bekezdése értelmében gyermekvédelmi intézményben a pályázati eljárás során kiválasztott pályázók közül az foglalkoztatható,
  • a)         aki a Kormány rendeletében meghatározott pszichológiai

(szakmai/vezetői) alkalmassági vizsgálaton megfelelő minősítést kap,

  • b)         akinek életvitele nem kifogásolható, és aki a Gyvt. 2. melléklete

szerinti adatlapon szereplő nyilatkozattal írásban tudomásul veszi – a Gyvt. 10/F.§ (4) bekezdésében meghatározottak szerint – a kifogástalan életvitelének a foglalkoztatását megelőzően és a foglalkoztatás időtartama alatt történő ellenőrzését,

  • c) aki csatolja a vele közös háztartásban élő hozzátartozójának a Gyvt. 3. melléklete szerinti nyilatkozatát,
  • d)         aki tudomásul veszi, hogy feladatai törvényes ellátását tudta és

beleegyezése nélkül – törvényben meghatározott esetekben és módon – az arra törvényben kijelölt szerv törvényben meghatározott megbízhatósági vizsgálattal ellenőrizheti.

Pályázat elbírálása során előnyt jelent:

A pályázat elbírálása során előnyt jelentő végzettség/képesítés:

–          5. Felső középfokú szakképesítés emelt szintű szakképesítés,

szakképesítés-ráépülés szakképesítés felsőfokú szakirányú szakképzettség technikusi

szakképzettség , Gyermek- és ifjúságvédelem, Középfokú szakirányú szakképesítés vagy szakképesítés ráépülés, gyermek- és ifjúságvédelem területen szerzett hasonló képzettség

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Nem

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem

A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:

  • Önállóság (alap)
  • Probléma-megoldó készség (alap)
  • Pszichés terhelhetőség (alap)
  • Kommunikációs készség (alap)
  • Konfliktus-kezelés (alap)

A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:

  • végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata
  • fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
  • Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány

A pályázat benyújtásának határideje: 2024.10.25. 00:00

A pályázat elbírálásának módja: Fényképes önéletrajz, illetve végzettséget/képzettséget igazoló dokumentumok másolatának benyújtásával a nagy.agnes@pestujhelyi.hu e-mail címen, illetve a „Jelentkezem az állásra” gomb megnyomásával lehet

A pályázat elbírálásának határideje: 2024.10.31. 00:00

Állás tervezett betöltésének időpontja: 2024.11.01.

Publikálás tervezett időpontja: 2024.09.23.

A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.


    A kitöltendő nyilatkozat: Letöltés


    A kitölthető nyilatkozat: Letöltés


    Kapcsolódó témák:

    Intézményi pályázatok