1812-ben egy Párizs környéki faluban egy kisfiú játszott bőrműves apja műhelyében, amikor balesetet szenvedett. Ha nem történik ez a baleset, valószínűleg békésen éli le életét, falubeli mesteremberként, és feltehetően soha nem ismerjük meg a nevét. A fiú azonban egy óvatlan mozdulattal egy bőrvágó ollóval megszúrta a szemét. Úgy tűnt, hogy a seb nem végzetes, az orvos sötét szobát és nyugalmat rendelt el számára. A kis Louis Braille sebe azonban lassan gyógyult, és egy bakteriális fertőzés miatt a fiú örökre megvakult. Ezzel elindult egy olyan úton, ami felbecsülhetetlen jelentőségű találmányhoz, a Braille-íráshoz vezetett.
Louis Braille tízéves korában Párizsban, a Vakok Intézetében tanult, ami abban az időben – módszereit tekintve – nem sokban különbözött egy átlagos iskolától. Az oktatás célja itt csupán annyi volt, hogy a látássérült diákok szakmát tanuljanak, hogy aztán egy műhelyben vagy boltban segédként dolgozhassanak. A kis Louis nem érezte jól magát az intézményben, ahol tudásszomja csillapítására alig kínálkozott alkalom. Csupán néhány nehezen olvasható domborított nyomott könyv volt az iskola tulajdonában, írni pedig nem is tanították a látássérült diákokat.
A kis diák élete meghatározó eseménye lett, mikor 1821-ben egy katona kopogtatott be a Vakok Intézetébe. A látogató egy rejtjeles írásrendszert hozott a nevelőknek, amit a hadsereg Napóleon kérésére dolgozott ki. Ez volt az úgynevezett éjszakai írás, amivel lehetővé vált, hogy a katonák sötétben is kommunikáljanak egymással. A túlságosan összetett, 12 kitapogatható pontból álló jelrendszer azonban túlságosan bonyolultnak bizonyult a jórészt tanulatlan katonák számára, és mivel a hadsereg nem vette hasznát, a jelrendszert a Vakok Intézete számára kínálták fel. A mindössze 13 éves Louis Braille fantáziáját megragadta a kitapintható pontokból álló írásrendszer ötlete, és dolgozni kezdett egy jóval egyszerűbb, könnyen megtanulható szisztémán.
Louis Braille és a Braille-írás
A ma már Braille-írásként ismert rendszer jelei (többek között a betűk) 6 pont kombinációiból állnak, 2 pont szélességben, 3 pont magasságban. Attól függően, hogy a hat lehetséges pontból melyeket használjuk fel, domborítjuk ki, egy betűt vagy más karaktert kapunk. Braille nem csupán ábécét szerkesztett a módszer segítségével, de kidolgozta a számok, hangjegyek rendszerét is. Sőt, fontosnak tartotta a gyakorlati használhatóságot is, így belekezdett egy gép szerkesztésébe, ami lehetővé tette az írásrendszer nyomtatását. Bár működött, Braille írógépe még órmótlan és viszonylag nehezen kezelhető szerkezet volt. Ezt tökéletesítette később, 1909-ben Picht Oszkár, aki pontírógépével végre lehetővé tette, hogy a látássérültek is könnyedén és gyorsan írhassanak az akkor már világszerte ismert és elfogadott Braille-rendszer szerint.
Az első, Braille-ábécé felhasználásával kiadott könyv 1829-ben jelent meg. A korszakalkotó módszer ugyanakkor csak jóval később, Louis Braille 1852-ben bekövetkezett halála után vált széles körben is elfogadottá. A Braille-írást Franciaországban 1854-ben ismerték el hivatalosan, Magyarországon pedig 1893-ban vezették be.
Louis Braille személyes tragédiája, amit gyerekként elszenvedett, lehetővé tette, hogy felbecsülhetetlen értékű találmányával látássérültek százezreinek életét könnyítse meg, tegye tartalmassá. Méltatói szerint olyan kulcsot hagyott hátra sorstársai számára, mellyel azok beléphetnek az egyetemes tudomány és kultúra birodalmába.
Kép forrása: Freepik
Gönye László - SZGYF Sajtó