Papp Lászlóné intézményvezetőt kérdeztük az elismerésről

A Magyar Speciális Filmfesztivál 2022. december 13-i gáláján az Uránia Nemzeti Filmszínházban mondtak köszönetet mindazoknak, akik elhivatottan segítik és támogatják a fogyatékossággal élő speciális filmesek alkotói tevékenységét.

Ez alkalomból Papp Lászlóné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tiszaág Integrált Szociális Intézmény Fenyves Otthon telephelyének vezetője elismerő oklevelet vett át Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkártól és Fábián Gábortól, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület elnökétől. Papp Lászlónét a speciális filmes csoport megalakulásáról, fejlődéséről és az elért eredményekről kérdeztük.

A „Fenyves Otton” speciális filmes csoportja számtalan díjat nyert az elmúlt években. Mikor és hogyan indult ez a kezdeményezés az intézményben?

A Fenyves Otthon speciális filmes csoportja a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület kezdeményezésére 2015-ben alakult Tóthné Nagy Ágnes gyógypedagógus vezetésével, azzal a céllal, hogy az értelmi fogyatékossággal élők a filmkészítéssel kifejezhessék érzéseiket, gondolataikat, és átéljék az alkotás örömét. Négy középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő lakóval kezdődött a fejlesztő foglalkozás, név szerint Ivánfi Tiborral, Nyíri Lászlóval, Tóth Máriával és Rácz Józseffel, ők mind a mai napig aktív tagjai a speciális filmes csoportnak. Mindannyian sokat fejlődtek az elmúlt években, ebben nagy érdeme van Áginak, aki 1996 óta dolgozik a Fenyves Otthonban. Ő egy nagyon lelkes, kreatív szakember, aki szívvel-lélekkel segítőként támogatja a filmes csoportot, és arra ösztönzi őket, hogy engedjenek teret a fantáziájuknak és minél önállóbbak legyenek. Kezdetben együtt leültek ötletelni, amikor megvolt a téma, kidolgozták a cselekményt, elkészítették a forgatókönyvet és felvették a filmet, amit Ági megvágott. A csoport filmes munkáját szakemberek is folyamatosan segítették. Az egyhetes tiszaligeti speciális filmes alkotótáborokban nagyon sok hasznos ötletet kaptak, aminek köszönhetően már szinte profi módon készítik a filmeket. Kiválóan kezelik a kamerát, felveszik a saját rendezvényeinket, és fotókat készítenek. Tavaly áttértek az animációs filmek készítésére. A szereplőket gyurmából készítették el és filmezték le. Így készült el az animációs sorozat a süni és a kutya barátságáról.

Vetítés az Uránia moziban

Vetítés az Uránia moziban

Miről szólnak a filmek?

Az örök témákról, a barátságról, a szerelemről, a kapcsolataikról, a régi életükről, amikor még nem éltek intézetben, a fejlesztő foglalkozásokról, és arról is, hogy hogyan gondozták, nevelték a virágokat az üvegházban. Élet adta történetek ezek, az egyik lakó, amikor hazalátogatott a családjához, lefilmezte az utat. Ők is vágynak az önálló életre, ugyanúgy, mint bárki más.

Más lakók is csatlakoztak a speciális filmes csoporthoz?

Vannak próbálkozások, bizakodunk, hogy az idén Tiszaföldvárról érkezett fiatal ellátottakat sikerül bevonni a filmkészítésbe, mivel nagyon érdeklődőek. Ez egy folyamat, aminek megvan az átfutási ideje. A csoport tagjai szereplőként a többi lakót is bevonják a folyamatba, amikor az életükről, a napjaikról készítenek filmet.

A Fenyves filmes csoport és az otthon dolgozói

A Fenyves filmes csoport és az otthon dolgozói

Idén zajlott le a IV. Tiszántúli Speciális Filmszemle, a fogyatékossággal élők országos filmszemléje Kisújszálláson. Hogyan jött lére ez a kezdeményezés?

2019-ben fordult hozzám Tóthné Nagy Ági és Fábián Gábor, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület elnöke azzal a kéréssel, hogy szeretnének egy tiszántúli speciális filmszemlét, mert ebben a régióban ennek nincs semmilyen platformja. Nagyon örültem a kezdeményezésnek, és felvettem a kapcsolatot a Segítő Kézzel a Fogyatékosokért Alapítványunkkal, amelynek a kuratóriumi elnöke Fodor Gusztáv református lelkész. Idén a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület, a „Fenyves Otthon” és a Segítő Kézzel a Fogyatékosokért Alapítvány együttműködésben a IV. Tiszántúli Speciális Filmszemlét rendeztük meg Kisújszálláson. A filmes seregszemlére több mint tíz alkotói közösség harmincnégy alkotása érkezett az ország számtalan különböző pontjáról. Ezeket a filmeket láthatta a közönség a kisújszállási Vigadó Kulturális Központban. Ezen a filmszemlén a Bánhalmai Filmes Csoport különdíjat nyert A feszült lány című alkotással. Öröm számomra, hogy sikerült a negyedik filmszemlét megrendezni Kisújszálláson. Ezúton is köszönöm az együttműködést és a támogatást a társszervezőknek és a kisújszállási Vigadónak.

Fábián Gábor, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület elnöke, Papp Lászlóné, valamint Dr. Hoppál Péter kulturáért felelős államtitkár

Fábián Gábor, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület elnöke, Papp Lászlóné, valamint Dr. Hoppál Péter kulturáért felelős államtitkár

A Dunántúli Speciális Filmszemlét a Vas megyeiek szervezik, velük milyen a kapcsolatotok?

Nagyon szoros, hiszen rendszeresen részt veszünk a filmszemléiken, a Kőszegi Filmes Napokon, együtt vagyunk a speciális filmes táborokban, és vannak online találkozók is. Örömmel teszünk eleget minden olyan meghívásnak, ami a speciális filmeseknek és alkotóközösségeknek szól. A találkozásoknak köszönhetően a szakmai kapcsolatok mellett barátságok is szövődnek.

Rátóti Zoltán, Jászai Mari-díjas színművész, az SZFE rektora a 8. Magyar Speciális Filmfesztiválon Budapesten, az Uránia moziban

Rátóti Zoltán, Jászai Mari-díjas színművész, az SZFE rektora a 8. Magyar Speciális Filmfesztiválon Budapesten, az Uránia moziban

Novemberben rendezték meg a 8. Magyar Speciális Filmfesztivált Budapesten, amelynek gálaestjét decemberben tartották az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ezen a gálaesten elismerő oklevelet vehettek át azon intézmények vezetői, akik elhivatottan támogatják a speciális filmes csoportokat, és lehetővé teszik számukra, hogy részt vegyenek a szakmai és közösségi programokon, hogy foglalkozhassanak a mozgóképkészítéssel az intézményekben és azon kívül is. Hogyan fogadtad a köszönetet és az elismerést?

Meghatódottan. Nagyon köszönöm ezt a megtiszteltetést, amiben osztozom mindazokkal, akik ezt a kezdeményezést életre hívták, felkarolták, hagyományt teremtettek vele, és elérték, hogy az ellátottjaink örömüket leljék benne.

Gajdos Erzsébet Borbála

SZGYF Központ

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.