A szociális munka napja alkalmából november 18-án a Belügyminisztérium márványaulájában ünnepélyes keretek között ismerték el a szociális ágazat legkiválóbbjait. Az ünnepségen a Himnusz elhangzása után, amelyet a Katasztrófavédelem Központi Zenekara adott elő, beszédet mondott Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár. Az ünnepségen részt vett dr. Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója.

003FI BM Szocialis munka napja 20221118 másolata

Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár
Fotó: Belügyminisztérium

Az államtitkár hangsúlyozta: „A gondoskodáspolitika területén dolgozók a magyar családokért, közösségekért, az egész nemzetért dolgoznak. A szociális munka napja jó alkalmat ad arra, hogy a józanság talaján, tárgyilagosan lehessen beszélni arról, mi minden történik ezen a területen. Ez nem volt mindig így, hiszen az 1990-es években, amikor még a város szélén, elzárva a külvilágtól próbáltak gondoskodni a segítségre szoruló honfitársainkról, akkor a közbeszéd elől is elzárták ezt a témát.”

Rendezvény

Az ünnepség moderátora: Kurucz Éva
Fotó: SZGYF

Fülöp Attila kiemelte, a szociális területen mintegy százezren tevékenykednek Magyarországon. Ők minden egyes nap „embert és lelket próbáló” munkát végeznek számos területen, a gyermekvédelemben, a felzárkózáspolitikában, az idősek, a hajléktalanok és a szenvedélybetegek támogatásában.

031FI BM Szocialis munka napja 20221118

Tatai Edina, a Heves Megyei Aranyhíd Egyesített Szociális Intézmény intézményvezetője
átveszi a Pro Caritate díjat
Fotó: Belügyminisztérium

„Sokszor éri kritika a gondoskodáspolitika területét, miszerint az állam kezd kivonulni erről a területről, de ez nem igaz, hiszen állandó fejlesztés zajlik” – hangsúlyozta az államtitkár. Példaként említette, hogy ez év elején 20 százalékos béremelést kaptak a szociális területen dolgozók, a gyermekvédelemben pedig ötszörösére nőtt a pótlék összege. Az idei költségvetésből 1140 milliárd forintot fordítottak erre a területre, amely a 2010-es összeg három és félszerese, valamint most van a parlament előtt egy jogszabálytervezet, amely a nevelőszülői ellátmányt 25 százalékkal emeli majd.

Fülöp Attila a díjazottaknak azt kívánta, hogy legyen hitük, bátorságuk és nagylelkűségük tovább végezni a munkájukat.

újravágott

Dr. Simon Attila István, az SZGYF főigazgatója nyilatkozik a sajtónak
Fotó: SZGYF

A rendezvényen Pro Caritate díjat tizenöten, Idősekért díjat hárman, Esélyteremtésért díjat négyen, Szociális Munkáért díjat tízen vehettek át, továbbá átadtak Miniszteri Elismerő Okleveleket is.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság elismerésben részesült munkatársai

Pro Caritate díjat kapott:

Tatai Edina, a Heves Megyei Aranyhíd Egyesített Szociális Intézmény intézményvezetője
Hadobás Kinga, a Budapesti Javítóintézet nevelője
Kovács István, a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény intézményvezető-helyettese
Hajduné Reith Mónika, a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény telephelyvezetője

Szociális Munkáért díjban részesült:

Hudákné Sas Judit, a Heves Megyei Bélapátfalvai Idősek Otthona és Támogatott Lakhatás ápoló munkatársa

Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott:

Huszics Frigyesné, a Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon ápolási csoportvezetője
Boldizsár Vera, a Csongrád Megyei Napsugár Otthon vezető ápolója
 Nemes Zita, a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon intézményvezetője
Tajti Eleonóra, a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központ szakmai vezetője
 Bertalan Andrea Anna, a Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon lakásotthon-vezetője

Október 23-a alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át:

Mészárosné Ujszászi Mária, a Bács-Kiskun Megyei „Platán” Integrált Szociális Intézmény Tassi Otthonának telephelyvezetője
Srausz-Kiss Klára, a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény Mezőszilas Idősek Ápoló Gondozó Otthonának terápiás munkatársa
Hanich Ferenc, a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményének intézményvezetője
Kovács Csaba, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei „Viktória" Egyesített Szociális Intézmény Ápoló-Gondozó Otthona Fülpösdaróc intézményvezető helyettese
Hajasné Kun Erzsébet, a Nógrád Megyei Ezüstfenyő Idősek Otthonának vezető ápolója, igazgatóhelyettese

A díjak átadását követően a jelenlévők közösen énekelték el a Szózatot. Az ünnepség zárásaként a résztvevők állófogadáson vettek részt, amelyen Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár mondott pohárköszöntőt.

Az elismerésben részesült kollégáinknak és minden díjazottnak szeretettel gratulálunk, további munkájukhoz erőt és egészséget kívánunk. Áldozatos és lelkiismeretes munkájukat köszönjük.

MTI
SZGYF Központ

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.