A Belügyminisztérium Márványaulájában ünnepélyes keretek között október utolsó hetében megalakult a Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanács, valamint a Köznevelési Tudományos Tanács. Miként azt dr. Pintér Sándor belügyminiszter a köszöntőjében elmondta, a minisztérium valamennyi területén tudományos tanácsokat kíván működtetni, ezekből több létre is jött már, ugyanis a tudományos munka támogatása, a kutatási eredmények gyakorlati felhasználása rendkívül fontos az államigazgatásban is.

A miniszter úr példaként említette többek között, hogy a tudományos kutatások, módszerek nagymértékben segítették a koronavírus-járvány idején a döntéshozók munkáját. A gondoskodáspolitika tekintetében is nagy jelentőségű a társadalmi folyamatok és szakpolitikai kihívások összehangolása, csak úgy, mint a tervezést, végrehajtást szolgáló kutatási, fejlesztési javaslatok kialakítása, a gondoskodáspolitikai terület döntéseinek tudományos megalapozása.

Dr. Pintér Sándor ünnepi köszöntője közben. Tőle balra: dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár és dr. Sabjanics István, a tárca tudománystratégiai vezető koordinátora, a Belügyi Tudományos Tanács titkára

Dr. Pintér Sándor ünnepi köszöntője közben. Tőle balra: dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár,
Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár és
dr. Sabjanics István, a tárca tudománystratégiai vezető koordinátora, a Belügyi Tudományos Tanács titkára

Fontos, hogy a tudományos tanácsok segítsék az államtitkárságok és a minisztériumok tevékenységét is, hiszen nem lehet fejlődést elérni a mindennapi munkában a tudomány eredményeinek felhasználása nélkül, a Belügyminisztérium pedig igyekszik ezen eredményekkel élni. A tanácsoktól elvárható, hogy tudományos alapossággal keressék meg a jövő útjait, valamint a tudomány eszközeivel figyelmeztessenek a helyes irányra.

A Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanács alakuló ülésének résztvevői

A Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanács alakuló ülésének résztvevői

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter a mesterséges intelligencia alkalmazására is felhívta a figyelmet, mint mondta, fontos látni, hogy egy adott területen belül miként lehetne felhasználni azt.

Dr. Szőke László a megbízólevéllel

Dr. Szőke László a megbízólevéllel

Az ünnepélyes köszöntő után Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár átadta a megbízóleveleket a Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanács tagjainak. E tanács tizenöt tagú, és olyan szakemberekből áll, akik kiemelkedő tudományos és szakmai eredményeket értek el már eddig is ezen a területen. Dr. Szőke Lászlót, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fogyatékosságügyi Osztályának vezetőjét, az Országos Fogyatékosságügyi Tanács (OFT) titkárát az OFT delegálta a Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanácsba, amely nyomban meg is kezdte a munkáját.

Az alakuló ülésen Fülöp Attila államtitkár hangsúlyozta, fontos, hogy ez a tanács arculatot, identitást adjon a szakterületnek. A Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanács elnökének, Győri-Dani Lajosnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnökének a vezetésével a testület megtárgyalta és elfogadta az ügyrendjét és a munkatervét, valamint számos javaslat is elhangzott, amelyeket később tűznek napirendre a rendszeres egyeztetéseik során.

Kép és szöveg: Garamvölgyi Annamária fogyatékosságügyi referens
SZGYF Esélyteremtési Főosztály

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.