Dr. Koronczi Gábor Tamásné pszichológus legfőbb sikerélménye az, ha megtisztelik bizalmukkal a reá bízottak. A somogyi gyermekvédelem egyik fontos munkatársa negyedszázada dolgozik védenceiért, ám hivatása túlnő a lélekápoláson. A gyermekvédelmi szakellátásban élőkért és az őket szolgáló kollégákért végzett munkáját Magyar Ezüst Érdemkereszttel ismerték el a közelmúltban. Az alábbi interjúban pályájáról, hivatásáról beszél.
Mit tart hivatása alappillérének?
Mindig igyekeztem mély empátiával fordulni a segítségre szoruló gyerekek felé. Szívesen foglalkoztam a pszichés problémákkal küszködő tanítványokkal, és mindenkor igyekeztem személyre szabottan fejleszteni őket. Szeretem magamat is képezni. Pályakezdőként különösen innovatív módszernek számított az oktatásban a Zsolnai-módszer, amelyet elsajátítottam. Amikor Osztopánban lakásotthon-vezető lettem, sokrétű elfoglaltságom mellett sem mondtam le a tanulásról; gyógypedagógus tanárként végeztem a Kaposvári Egyetemen, majd a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara következett, ahol pszichológus diplomát vehettem át. Annyira vonzott az emberi lélek, hogy muszáj volt folyamatosan képeznem magam.
Ön számára kihívás, megrendültség vagy inkább misszió a lélekgyógyászat?
Mindegyik, de a megrendültség különösen. Időnként a fájdalom is megjelenik a találkozásokon, mivel – játékos-humoros kommunikáció ide vagy oda – a múlt és a jelen többnyire sötét árnyait érintik ezek a beszélgetések. Nehéz ép ésszel felfogni azt, hogy itt ül velem szemben ennyi kisebb-nagyobb gyerkőc, és egyikük sem arról beszél, hogy szerető családi légkör vette körül odahaza. Örülök, hogy megtisztelnek bizalmukkal, és vágynak a rendszeres, havi egy-két találkozásra, beszélgetésre. Várják szüleik látogatását is, akiknek egy része áltatja őket. Azzal húzzák-halasztják az időt, hogy már kifestették a szobáját, hamarosan hazaviszik, én meg tudom, hogy hazugság az egész… De legalább őket látogatják! Akadnak szép számmal, akikre nem is kíváncsiak a szüleik. A gyermekvédelmi ellátás védőburkában élve előbb-utóbb rádöbbennek gyökértelenségükre, kivetettségükre, keresik identitásukat, keresik önmagukat. Próbálom tartani bennük a lelket; már akiben lehet, és nem hatalmasodik el rajtuk-bennük a deviancia.
A gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekeknek mi a legfőbb problémájuk, és hogyan lehet közel kerülni hozzájuk?
Két traumájuk is van. Az egyik, hogy kiemelték őket a családjukból, a másik pedig a kiemelés oka. Az érdeklődő szülők sokat lendíthetnének a helyzeten, és valóban minden gyereknek családban lenne a helye, ahogyan megfogalmazza ezt a kormányzati szándék is. A közeledés hozzájuk nem mindig egyszerű. Van, amelyikük könnyen megnyílik, és van, akit folyamatosan nyitogatni-bontogatni kell. Számomra a bizalom a legfőbb sikerforrás, mert az lehetővé teszi a haladást a közös úton. De arra is vannak példák, hogy a kezdeti alkalmak után hátat fordítanak a dacos, lázadó kamaszok, én pedig megpróbálok humorral közeledni feléjük. Sőt, gyakran arra kérem őket: mondják meg, amiről nem szeretnének beszélni. Ezt tudomásul veszem, és másra terelem a szót.
Ön szerint mit tartogat ezeknek a gyerekeknek a jövő?
Ők tudják, hogy mi lenne a számukra a helyes út: tanulni, elvégezni az iskolát, legalább egy szakmunkás-bizonyítványt szerezni, és dolgozni. Persze vannak, akik leérettségiznek, és a művészeti ágakban kiemelkedőt nyújtó tehetség sem ritka közöttük. Az Arany János Program, illetve a Csányi Alapítvány kínálta lehetőségek is doppingszert jelentenek, de a szabadság nagy felelősséget ró rájuk, sok esetben nem is tudnak jól élni vele, ám ezt (is) meg kell tanulni helyesen kezelni. Emellett az is vitathatatlan: akadnak köztük kallódók, akiket végleg elveszítettünk…
Úgy tudom, Önnél nincs tabu. Szexuális kérdésekkel is megkeresik a fiatalok, bármit bárhogyan megkérdezhetnek.
Igen, ez így van. Gyakran a nevükön nevezett testrészekről is kérdezhetnek. Ez akár vulgárisnak is tűnhet, de csak így lehet eredményes a beszélgetés, hiszen a gyerekeink a szexualitást gyakran összekeverik a szeretettel. Egy pszichológusnál természetesen nincs „kényes” téma. A Teremtőről, a hitről, a vallásgyakorlásról is szó esik közöttünk, mert szerencsére általában van istenképük. A gyermekvédelmi intézményhálózatban pedig lehetőségük is adódik a hit megélésére. Támogató jelenléttel próbálom segíteni őket e téren is.
E negyedszázad alatt adódott-e olyan helyzet, amikor eltöprengett azon: de jó volna ezt vagy azt a lurkót hazavinni a két fia mellé?
Nem, mert Bagdy Emőke professzor asszony, aki az egyetemen intézetvezetőként tanított bennünket, felhívta a figyelmünket arra, hogy a pályánkon próbáljunk majd meg ne „bevonódni” egy adott helyzetbe, különben sokkal megterhelőbb lesz elvégezni a feladatainkat. Ha ez olykor elkerülhetetlen, akkor viszont adjuk át másnak a teendőt.
A pszichológushiány kompenzálása miatt munkaközösség-vezetőként is felel azért, hogy a somogyi ellátórendszerben valamennyi gyermek megkapja a megfelelő lelki támogatást, lakásotthon-vezetőkkel is rendszeresen egyeztet. A tét ugyanis nagy: az emberi lélek megmentése. Az Ön lelke hogyan regenerálódik?
Engem regenerál az is, ha a magánpraxisban olyan gyerekekkel foglalkozom, akik ép családban nőnek fel, vagy ha a szülők kérnek tanácsot csemetéjük neveléséhez. Az igazi kikapcsolódás azonban a tökéletes csönd, amelynek hallani a hangját.
Szöveg és kép: Lőrincz Sándor kommunikációs referens
SZGYF Somogy Megyei Kirendeltség