Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválját Edelényben, 2022. szeptember 23-án. A rendezvény házigazdája az idei évben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény volt, a helyszínt pedig az Edelényi Kastélysziget biztosította.

A fesztiválon köszöntőt mondott dr. Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Molnár Oszkár, Edelény város polgármestere és Virányiné Szabó Zsuzsanna, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének igazgatóhelyettese. A fesztivált megtisztelte jelenlétével Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, aki az ünnepi alkalom egyik támogatója is volt. A rendezvényt Radomszki Lászlóné társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár asszony nyitotta meg.

radomszkine

Radomszki Lászlóné megnyitja a rendezvényt

Radomszki Lászlóné először a lakókhoz szólt, akik véleménye szerint igazán büszkék lehetnek magukra, hiszen az általuk készített termékek igazi csodák. Továbbá kiemelte az értékteremtés fontosságát. Ahogyan azt is, hogy erre a különleges értékteremtésre az ellátottak egyedül nem volnának képesek. Köszönetét fejezte ki a munkatársaknak, a Főigazgatóságnak, az Esélyteremtési Főosztály munkatársainak és a szakmapolitikának. A helyettes államtitkár asszony ezzel a mondattal nyitotta meg a fesztivált: „A fejlesztő foglalkoztatás nemcsak érték-, hanem közösségteremtés is.”
foigazgaa

Dr. Simon Attila István beszédet mond

Dr. Simon Attila István, az SZGYF főigazgatója megköszönte a kollégáknak a rendezvény megszervezését, a sok munkát, valamint a szép helyszínt, amit választottak. Beszédében felidézte a tavalyi Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválján mondott szavait: „Egy évvel ezelőtt azzal fejeztem be a beszédemet a Géberjénben szervezett rendezvényen, hogy a fejlesztő foglalkoztatás az a tér, amelyben a bátortalanok is bátorrá válhatnak, ugyanis lehetőséget kapnak arra, hogy értékteremtő munkát végezzenek.” A főigazgató továbbá kiemelte: „Aki dolgozik, aki alkot, az hasznosnak érzi magát, aki pedig hasznosnak érzi magát, az megtalálja a helyét a szűkebb és a tágabb környezetében is. Társadalmunkban nem mondhatunk le senkiről, azokról az embertárainkról sem, akiknek támogatásra van szükségük ahhoz, hogy alkothassanak. Mindannyian tudjuk, hogy az életben számtalanszor kell újrakezdeni. Ez az ellátottainkra hatványozottabban igaz. Köszönöm azoknak a munkatársaknak a munkáját, akik ebben segítséget nyújtanak nekik.” Dr. Simon Attila István továbbá rámutatott: „A mai nap ugyan nem világnap, azonban azoknak, akik az intézményeinkben értékteremtő munkát végeznek, mégis piros betűs ünnep. Ezt az ünnepet pedig szeretnénk megosztani nemcsak egy szűk réteggel, hanem a szélesebb társadalommal is. A fejlesztő foglalkoztatásban készült termékek bárhol megállják a helyüket. Célunk, hogy minél többekkel megismertessük ezt az értékteremtő munkát és ezeket a szép termékeket. A fejlesztő foglalkoztatás a társadalmunkban a híd szerepét is betölti. 

A főigazgató beszéde végén egy Hans Christian Andersentől származó mondatot idézett: „A becsület és a szorgalom olyan, mint a jó szél, előrehajtja az embert.” Majd hozzátette: „Kívánom, hogy ez a jó szél sokáig hajtsa a fejlesztő foglalkoztatás hajóját.”

Molnár Oszkár, Edelény polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, büszke arra, hogy ezt a fesztivált befogadhatja a város, és méltó helyszínt biztosíthat a számára. A polgármester meleg szavakkal méltatta a szociális szféra dolgozóinak odaadó munkáját.

molnaroszkar

Molnár Oszkár, Edelény polgármestere köszönti a résztvevőket

Virányiné Szabó Zsuzsanna, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének igazgatóhelyetteseként köszöntötte a jelenlévőket. Szintén megköszönte a kollégáknak és a támogatóknak azt, hogy ez a fesztivál létrejöhetett.

viranyine

Virányiné Szabó Zsuzsanna beszédet mond

A köszöntők után a fesztivál vendégei, vagyis több mint kétszáz meghívott, szakmai előadásokon keresztül szerezhetett további ismereteket a fejlesztő foglalkoztatástól.

Fodor-Borza Bianka, az SZGYF Fejlesztő Foglalkoztatási Osztályának osztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy nincs két egyforma intézmény, ezért nincs egységes séma és recept sem a fejlesztő foglalkoztatásra. Egy a közös: az értékteremtés, és az, hogy az ellátottak hasznossá válhassanak. Sok ellátottnak a fejlesztő foglalkoztatás az egyetlen lehetőség arra, hogy dolgozhasson. Az általuk előállított termékek értékét pedig emeli, hogy mind egyedi, hiszen kézzel készülnek, és nem gyártósoron.

Füleki Tímea, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény vezetője elmondta, hogy intézményükben folyamatosan újragondolják, hogy mely fejlesztő foglalkoztatásra van éppen szükség. A fő profiljuk a zöld terület kezelése, azon belül is a levendulatermesztés és a szappankészítés. A jövőbeli terveik között szerepel a nyomdai tevékenység újjáélesztése, amellyel szép és egyedi termékeket hozhatnak létre.

Blanár Csilla, az Abaúj-Zempléni Integrált Szociális Intézmény Ricsei Otthonának vezetője az otthonban folyó fejlesztő foglalkoztatásban résztvevők alázatát és lelkesedését emelte ki. A ricsei otthonban 2006-tól van fejlesztő foglalkoztatás. Az intézményvezető előadását egy kisfilm is színesítette, amelyben az ellátottak is megszólaltak. Legtöbbjük kertészkedéssel, szövéssel foglalkozik. Ez utóbbival a fejlesztő foglalkoztatók a népi szövésminták felelevenítését, a néphagyomány őrzését is célul tűzték ki.

Lanczki Marianna, a Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény vezetője az intézmény két telephelyén működő fejlesztő foglalkoztatásról beszélt. Kiemelte a műanyaggyártás, a kertészkedés, a varrás, az ételszállítás, a takarítás, az udvarrendezés tevékenységét. Elsődleges célként az integrációt jelölte meg, vagyis azt, hogy az ellátottak vissza tudjanak tagozódni a társadalomba. Kiemelte továbbá, hogy a megfelelő foglalkoztatás kiválasztásában pszichológus kolléga is segít az ellátottaknak, hiszen pszichoszociális fogyatékossággal élőkről van szó.

Beik Tibor az Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény képviseletében rámutatott arra, hogy az ellátottaknak egyrészt otthont kell találniuk, másrészt a munka által értelmes életet kell élniük. Fontos, hogy a munkaformák az intézmény működéséhez kapcsolódjanak: takarítás, mosodai tevékenység, portaszolgálat. Beik Tibor hangsúlyozta: „Fontos, hogy reflektáljunk az ellátottakra, foglalkozzunk azzal, hogy mivel motiválhatók, hogyan érzik magukat a tevékenységükben. Törődnünk kell azzal, hogy meglegyen a lelki biztonságuk, és okozzon örömet nekik a munka.” Az előadó továbbá kiemelte a tanulás, a továbbképzés fontosságát nemcsak az ellátottak, hanem a munkatársak szempontjából is.

Kőszegi Norbert a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. képviseletében elmondta, hogy társaságuk több mint száznegyven telephelyen működik az országban. Ebből harmincnyolc telephelyen az SZGYF-fel együttműködve. Kiemelte: „Ez az együttműködés önmagában is érték, hiszen jelentős lépéseket tettünk egymás megismeréséért, megbecsüléséért, támogatásáért. A munkavállalóink pedig a foglalkoztatás által biztonságot adó rögzített napirendet, rutint, fejlődési lehetőséget, sikerélményt, a megbecsültség és az egyenjogúság érzését kapják.”

eloadas

Zenés előadás színesítette a fesztivál programját

A fesztivál az előadások után díjátadással folytatódott. Hiszen idén már második alkalommal hirdették meg a fejlesztő foglalkoztatásban résztvevő foglalkoztatottak részére „Az én fejlesztő fogim” alkotópályázatot, illetve első alkalommal írták ki „Az év segítője” és „Az év fejlesztő foglalkoztató intézménye” díjakat.

Az év segítője a Győr-Moson-Sopron Megyei Alpokalja Szociális Központ dolgozója, Diczházyné Holler Anita lett, az év fejlesztő foglalkoztató intézménye pedig a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény.

„Az én fejlesztő fogim” pályázat rajz-fotó-festmény, videó és termék kategóriáinak első három helyezettje is jutalomban részesült az eseményen. A beérkezett nagyszámú pályázati anyag betekintést engedett abba, hogy mit is jelent a foglalkoztatottak számára a munka, így kifejezésre juthattak a fejlesztő foglalkoztatásban rejlő pozitív értékek.

A tartalmas délelőttöt zenés, táncos, valamint verses és énekes produkciók, továbbá az intézmények ellátottainak személyes beszámolói színesítették. A rendezvény szüneteiben a vendégek a fejlesztő foglalkoztatás keretén belül készített termékeket tekinthették és vásárolhatták meg, ezáltal is támogatva a foglalkoztatást.

A rendezvényt jelképező stafétát Radomszki Lászlóné helyettes államtitkár, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének korábbi igazgatója adta át a Veszprém Megyei Kirendeltség igazgatójának, Horváthné Szabó Andreának, a következő fesztivál szervezőjének.

Koncz Veronika
SZGYF Szervezetfejlesztési Osztály

Fotó: dr. Tóth Brigitta
SZGYF Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kirendeltség

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.