Az előző év sikerén felbuzdulva a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Tolna Megyei Kirendeltsége idén is csatlakozott az elmúlt évek egyik legsikeresebb környezetvédelmi akciójához, a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért felhíváshoz. Nyolc kolléga vállalta a feladatot Szekszárdon. Nekik köszönhető, hogy a kirendeltség épületének környéke újból tiszta és rendezett lett. A munkatársak ismét több nagy zsák szemetet szedtek össze.

A kollégák az akcióhoz csatlakozva arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a belváros leginkább látogatott részén – annak ellenére, hogy számos hulladékgyűjtő a járókelők rendelkezésére áll –, még mindig rendkívül sok szemetet dobnak el, a rendbetett környezet pedig nem sokáig marad tiszta.

Négy kolléga szemétszedés közben nagy zsákokkal

Kirendeltségünk munkatársainak nem titkolt célja, hogy szemléletváltásra ösztönözzék az utcán közlekedőket és a parkokban tartózkodókat. Ehhez pedig ismét jó lehetőséget biztosított az országos akció. Azzal, hogy kollégáink ismét csatlakoztak hozzá, újból egyértelművé vált, hogy egy kis odafigyeléssel milyen tiszták és rendezettek lehetnek a belvárosi járdák, parkok, játszóterek.

Dr. Gébert Márta
SZGYF-Tolna Megyei Kirendeltség

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.