Igaz, a húsvét már elmúlt, ugyanakkor az ünnepkörnek még nincs vége, hiszen ez a szép időszak egészen pünkösdhétfőig tart. Ez az ötven nap az újjászületés, a tavasz örömének az ideje. E havi magazinunk is ennek jegyében született. Visszatekintünk benne a húsvéti vásárra, ahol szép portékákat vásárolhattunk intézményeink jóvoltából. Beszámolunk az SZGYF Tolna Megyei Kirendeltsége által hirdetett rajzpályázatról is, amelyet szintén a húsvét ihletett.

Ez az ötven nap az újjászületés, a tavasz örömének az ideje. E havi magazinunk is ennek jegyében született. Visszatekintünk benne a húsvéti vásárra, ahol szép portékákat vásárolhattunk intézményeink jóvoltából. Beszámolunk az SZGYF Tolna Megyei Kirendeltsége által hirdetett rajzpályázatról is, amelyet szintén a húsvét ihletett.

Egy kislány húsvéti nyuszival

Munkatársainkat bemutató sorozatunkban Radomszki Lászlónét, az Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének igazgatóját ismerhetitek meg közelebbről, akit szakértelemmel végzett munkájáért a közelmúltban Magyar Arany Érdemkereszttel jutalmaztak.
Példaképeink rovatunkban Cházár Andrásnak, a hazai siketnémák első apostolának nem mindennapi élete tárul elénk. A filmajánló olvasása közben, illetve a Föld napja apropóján pedig azon gondolkodhatunk el, vajon merre tart az emberiség.

Ebben a számban is olvashattok intézményi hírekről. Nem hiányozhat a pszichológiai rovat, a vers és a szellemi útravaló sem. Áprilisi születésnapos szerzőnk Márai Sándor, akinek a tavaszhoz és az ünnephez kapcsolódó gondolataival is jó olvasást kíván a szerkesztő és a szerzők.

SZGYF-Magazin_2022. április

SZGYF-Magazin_2022. április_akadálymentes nézet

SZGYF-Központ
Szervezetfejlesztési Osztály

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.