Az SZGYF Tolna Megyei Kirendeltsége 2022. március 1-jén hirdette meg intézményei körében első rajzpályázatát, Mit jelent nekem húsvét ünnepe? címmel. A felhívásra hatvankilenc pályázótól közel kilencven darab szebbnél szebb alkotás érkezett. A témát, illetve az időpontot tekintve a választás tudatos volt, hiszen így a kirendeltség összekötötte a pályázat lebonyolítását a húsvéti ünnepekre történő felkészüléssel azáltal, hogy az irodák előtti folyosón alakította ki a beküldött pályaművekből a nagyközönség számára is látogatható galériát.

A kirendeltség igazgatónője díjat ad át

A pályaműveket az intézmények és a kirendeltség delegáltjaiból álló szakmai zsűri értékelte, illetve a közönség is díjazta, ugyanis a kirendeltség elhelyezésére szolgáló épületben működő egyéb szervezetek kollégái is leadhatták szavazatukat a nekik leginkább tetsző alkotásokra.

A kirendeltség igazgatónője díjat ad át

Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2022. április 12-én került sor Czibik Norbert András főigazgató úr személyes részvétele mellett. A rendezvényen három korcsoportban adtak át díjakat, korcsoportonként közönségdíjjal, valamint különdíjakkal. Czibik Norbert András  díjat ad át

Természetesen az sem távozott üres kézzel, aki nem részesült díjban, ugyanis minden alkotónak emléklappal és egy kis édességgel köszönték meg a pályázaton való részvételt, biztatva mindenkit a további alkotásra. Az eredményhirdetést a hőgyészi gyermekotthon lakóinak zenés-táncos előadása, illetve a tengelici otthon lakójának húsvéti verse színesítette.

Gyerekek műsora

Az ünnepi dekoráció biztosításában és elkészítésében az intézmények és a kirendeltség kollégái csapatként dolgoztak együtt és a rajzokkal igazi húsvéti és tavaszi hangulatot varázsoltak az épületbe.

A pályázat sikerén felbuzdulva a folytatás biztosan nem marad el.

Gébert Márta
SZGYF-Tolna Megyei Kirendeltség

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.