A Zsirai Műhely a Győr-Moson-Sopron Megyei Alpokalja Szociális Központ zsirai telephelyén működik. Intézményünk értelmi fogyatékkal élő lakói fejlesztő foglalkoztatás keretén belül textilből, fából, papírból készítenek termékeket. Fél évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy ezeket a szép tárgyakat a Facebook-oldalunkon is bemutatjuk, hogy megismertessük az itt folyó munkát. Az alábbi írásban a közösségi médiában szerzett tapasztalatinak olvashatók. 

A zsirai otthon épülete

A Facebook-oldalunkon, amely ez év március 8-án indult, április végére több, mint négyszáz követőt tartottunk számon, június közepére ez a szám hatszázhetvenre emelkedett.  Jelenleg hétszázkilencven kedvelik az oldalunkat. Statisztikáinkból kiderül, hogy elsősorban a hölgyeket sikerült megszólítanunk. Ha a nem szerinti eloszlást nézzük, akkor 81,8 százalékban nők, 18.2% százalékban férfiak érdeklődnek a termékeink iránt.  Április és október között harmincegyezer alkalommal tekintették meg bejegyzéseinket. Leginkább a környékbeli, negyven-ötven kilométeres körzetben található városokban regisztráltak kattintottak a híreinkre.

Vászontáskák

A követők kilencvenöt százaléka Magyarországról, öt százaléka pedig Európa különböző országaiból kíséri figyelemmel a munkánkat, de akadnak a tengerentúlról is követőink. Az egy hónappal később induló Instagram-oldalunkat jóval kevesebben érik el. Ennek oka talán abban keresendő, hogy ezt a felületet leginkább a fiatalok használják, a mi termékeink pedig elsősorban a családosoknak, a középkorúaknak, az idősebb korosztálynak készülnek.

Takaró

Megjelenésünknek köszönhetően az előző években megcélzott éves bevétel szintjét már augusztus végén elértük. Ilyen és sok szép más számot, statisztikát látok én, de nézzük, hogy mit tapasztalnak a munkatársaim és főleg a fejlesztő foglalkoztatásban dolgozó ellátottak. Kollégáim sorban veszik fel a megrendeléseket, a raktár majdnem üres, az ellátottak pedig kicsit sem unatkoznak. Érdeklődéssel kérdezik, hogy kinek készül az a termék, amin éppen dolgoznak.

Vászontáskák

Összességében arra a következtetésre jutottunk, hogy a két közösségi portálon való megjelenésnek csak pozitív hozadéka van. Jólesik kicsit dicsekedni, mert azt gondolom, hogy lakóink büszkék arra, hogy hasznosan tevékenykedhetnek. Dicséret jár a munkatársaimnak, akik nagyszerű munkát végeznek, amikor ügyelnek arra, hogy szép, jó minőségű termékek szülessenek a műhelyekben, miközben az ellátottakat tanítgatják, ügyes-bajos dolgaikban segítik őket és kezelik a konfliktusaikat.

Végül, de nem utolsósorban nagy köszönet jár az oldal működtetésében aktívan tevékenykedő önkéntes segítőnknek: Horváth Évának, akinek értékes munkája nélkül, a Zsirai Műhely oldalának indítása még mindig előttünk álló feladat volna.

Minden követőnknek köszönjük az érdeklődését és a támogatását!

Dr. Tóthné Papp Piroska vezetőpedagógus, a helyi fejlesztő foglalkoztatás koordinátora
Fogyatékosok Otthona Zsira

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.